2017. július 18., kedd

A koppintásról



Valamilyen oknál fogva, én mindig megtalálom az olyan embereket a neten, akik az én fáradságos munkával összehozott írásaimat lemásolják, úgyhogy épp itt az ideje az ehhez a témához kapcsolódó gondolataimat is posztolnom.


Nem kerülgetem a forró kását - a lopás bűn. Tök mindegy, hogy egy tárgyról, vagy csak egy irományról van szó, ha lopsz, azzal bűnt követsz el. Az talán nyilvánvaló, hogy mások telefonját/pénzét/egyéb ingóságát nem vesszük el, de én úgy látom, az manapság már kevésbé egyértelmű, hogy a neten keresztül sem szabad - sőt, tilos - a saját érdekünkben control+c-control v-zni.

Kezdjük azzal, hogy miért vetemedik valaki a lopásra. Féltékenység, a lehetőség, hírnév esélyének észrevétele, a tudatlan rajongás... rengeteg ok van, de egyik sem elnézhető.

A féltékenységet csak úgy lehet legyőzni, ha te megpróbálsz jobb lenni az adott embernél. Törekedj arra, hogy megtaláld az egyéni stílusodat, ne őt utánozd, keresd az erősségeidet, és a képességeidet felhasználva add a maxmimumot abba, amit csinálsz! A lényeg, hogy legyél kitartó, kutass inspiráció után, és fedezd fel azokat a helyeket, ahol a hozzád hasonló emberek munkálkodnak, így megtalálhatod a megfelelő közönséget is számodra. Ami viszont a legfontosabb, hogy ne az mozgasson, hogy le kell győznöd valaki mást, hanem az, hogy élvezd azt, amit csinálsz! Hozd ki a legtöbbet a hobbidból!

Ami a hírnevet illeti, nos, ez az, amit végképp nem tudok megérteni. Oké, az ember közismert akar lenni, de akkor azt a maga erejével érje el. Nincs annál aljasabb dolog, mint amikor ellopják valaki másnak az ötleteit, hiszen ez olyan, mintha egy anyától elvennénk a gyerekét. Az eredeti tulajdonos vért izzadt azért, hogy életre keltse azt, amivel foglalkozik, mindig tökéletesíti, ápolja, törődik vele, hogy az a legjobb formájában kerüljön a világ elé. Azok az emberek, akik gondolkodás nélkül ellopják valakinek a munkáját - gyakran még azzal sem törődve, hogy kicsit megváltoztassák -, azok tényleg menjenek a fenébe. Szerintem senki sem olyan fantáziátlan, hogy ne tudjon valami újat kitalálni. Mindenkinek van valami apró dolog az életében, ami megmozgatja, ami inspirálja, ami elindítja az ötleteket a fejében. Lehet, fáradságos munka megtalálni, de aki meg sem próbálja, és inkább csak lekoppintja mások nehezen összehozott alkotását, az egyszerűen csak gyáva és alávaló.

Azt hinnénk, a tudatlan rajongás megbocsátható, de nem. Való igaz, kevésbé súlyos dolog, mint az előző kettő, de szerintem bármilyen mélyen is van benne az ember a rajongásban, azért a józan esze nem hagyja cserben. Ehhez az esethez én azt a példát mondanám, amikor a tolvaj annyira odavan valakinek, tegyük fel a sztoriáért, hogy ő is hasonló dolgokat kezd el irogatni, és büszkén ki is teszi a netre, közben pedig lelkesen kommentelget a forrásához, hogy húha, milyen jó az új rész, alig várom a következőt. Az ilyenek mindig lebuknak. Mert előbb vagy utóbb, az alkotó bizony le fogja csekkolni hűségesnek hitt rajongójának a profilját, és bizony az meg jól lebukik. Ezzel meg pont az ellenkező hatást éri el; azaz a rajongása tárgya nem lesz boldog, sőt, az is lehet, hogy abba hagyja az egészet, amit elkezdett. Velem ez például konkrétan meg is történt a Wattpaden, és az akkori egyik sztorimat szépen le is szedtem, mert már semmi kedvem nem volt folytatni az írást. Úgy éreztem, minden lépésemet figyelik, és rögtön lecsapnak rám, amint kirakok egy részt. Ha jól tudom, volt ilyen Stephenie Meyerrel is, aki a Twiglight Edwardos verzióját akarta összehozni, de a rajongók feltörték a dokumentumot, és kirakták a netre, az írónő meg pipa lett, és nem is fejezte be a történetet. Abszolút megértem, hogy így döntött.
Persze, mondhatnánk azt, hogy a lopás hízelgés, de végül is ki az, akinek miután megfújják a mobilját, arra fog gondolni, hogy "hm, igen, jó ízlésem van, a tolvaj csak támogatta a döntésemet"? Naná, hogy senki. Épp ezért én azt mondanám, hogy még akkor SE koppintsunk másokról, ha ezzel csak azt akarjuk kimutatni, hogy mennyire jó is abban, amit csinál. A rajongásunkat úgy is megmutathatjuk, ha az adott emberke oldalán kitartóan kommentelünk, más helyeken reklámozzuk a munkásságát, és a többi, és a többi.

Félreértés ne essék, én nem azt mondom, hogy nem nézhetünk fel senkire sem, mert az lopás - ez nem igaz. Jó dolog, ha vannak példaképeink, de ők csak úgy legyenek azok, hogy később azt mondhassuk, igen, ő volt az, aki inspirált, és nem pedig azt, hogy az ő hátán kapaszkodva jutottam fel a csúcsra.

És akkor itt jön képbe a forrásmegjelölés, aminek segítségével elkerülhetjük a félreértéseket. Nem baj, ha átveszel egy-két dolgot valakinek a blogjáról, pl. a TAG-eknél, vagy egyéb bejegyzéseknél, de MINDIG, MINDENFÉLE ESETBEN kérj engedélyt! Tök mindegy, hogy kommentben, vagy esetleg e-mailben, a lényeg, hogy tudasd a másik féllel, hogy szívesen felhasználnád az ötletét. Vagy legalább a saját blogodon említsd meg, hogy kitől vetted az ihletet, így, ha az alkotó belefut a posztodba, legalább nem érinti kellemetlenül a helyzet. Szerintem ezek tényleg nem nagy dolgok, nem tudok róla, hogy egy barátságos levélbe, vagy egy link beszúrásába bárki belehalt volna. :)

Így a végére csak annyit, hogy sajnos nem találtam jobb képet ide, de talán ez a pár cserepes növényke is megteszi. Egyébként meg ugye ennyi szövegelés után ugye mondanom sem kell, hogy természetesen innen is bármit lemásolni szigorúan tilos. Remélem, ez tiszta. Ha pedig valamit te, kedves olvasó/blogger/olvasó-blogger felhasználsz, akkor azt kérlek szépen mindenképpen tudasd velem! Köszönöm!

Amber

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése