2017. július 7., péntek

Mi baj van Chennel?!


 

Embereeek, nem tudom, hogy mégis most mi a fene van, de valaki elmagyarázná, hogy miért kell szerencsétlen Chennek minden egyes fanficben meghalnia?

Külsős szemmel ez egy nagyon komolytalan bejegyzésnek tűnhet, és ha úgy vesszük, az is, hiszen már kínomban röhögök, de ezt meg kell beszélnünk. Mert úgy, hogy Chen a kedvenc tagom az EXOból, felháborítónak tartom, hogy, amikor én csak egy kis könnyed fluffra vágyom egy fárasztó nap után, mindig olyan irományokba futok bele, aminek a végén összeszorul a szívem a bánattól. Na, vágjunk bele, sok a mondanivalóm.


Én, a magam részéről úgy látom, hogy a többiekhez képest a mi Chenünk viszonylag háttérben van. Javítsatok ki, ha tévedek, bár mondom, nekem ez jött le a videókat nézve. Talán a CBX valamivel úgymond "segít" neki kitörni, de na. Egy szó, mind száz, Chen nem kap elég reflektorfényt, és ennek következtében kevesebb fanfic is szól róla. A legtöbb Baekhyunról vagy Chanyeolról szól, ráadásul ők gay shipként is tarolnak. Épp ezért szoktam mostanában inkább one shotokat keresni Wattpaden, mert rá kellett jönnöm, hogy egyedülálló, ígényes sztorikat nehezebben fogok találni. Ez alapvetően egy jó ötlet volt részemről, mert az EXOs one shot gyüjteményekben egy csomó szuper, rövidke, de annál élvezhetőbb történet van. Én naiv, még örültem is, hogy háhá, tobzódhatok itt a Chen ficekben, erre...

Erre hát nem sorra olvasom a különböző íróktól a különböző írásokat, amikben Chen tragikus módon nem lehet együtt az olvasóval, mert kiderül, hogy halálos beteg?! Könyörgöm!!!

*sóhaj* Oké. Én megértem. De tényleg, tökre megértem. Nem lehet mindig happy end, na meg talán maga az író is úgy gondolja, hogy néha jobb egy ilyen szomorú történet, mert kevésbé sablonos, de azért az talán túlzás, hogy mindenki kinyírja szegény srácot. Sokáig amúgy nem értettem, hogy ez miért van, de ha jobban belegondolok, akadhat itt egy-két logikus ok.

Valószínüleg ezt az egészet csak én reagálom túl, hogy itt szenvedek, meg elméleteket gyártok, na mindegy. Szóval az első indoknak azt tartom, hogy mivel Chen kevésbé van előtérben, ezért kevésbé is "ismerjük", így az író nem tudja, hogy milyen cselekményt találjon ki, ezért inkább egyszerűen kinyírja, mert az mindig bejön. Hát nem tudom, szerintem egyébként Chenhez nem illik annyira a halál, az ilyen tragikus fordulatokat inkább Laynél tudnám elképzelni. Egyébként ugyanez van az ilyen megcsalós ficeknél is. I mean, nézzetek már rá szerencsétlenre, hát tenne ő ilyet egy lánnyal? Na ugye. :)

Jó, mondjuk tényleg nem lehet ezekbe belekötni, hiszen írói szabadság, meg minden, és persze, nem kell mindig élethűnek lennie a tagoknak. Én nem is azt mondom, hogy ez rossz, hiszen olvastam én olyan történetet is az EXOról, ami tulajdonképpen egy Twighlight paródiának is betudható, és nem is vettem komolyan, jót szórakoztam rajta. Összeségében tök szuper ilyen sokféle sztoriba belefutni, érdekes látni, hogy mások kinek, milyen szerepet/jellemet képzelnek el. És azt sem mondom, hogy legyünk hűek a valódi emberekhez, ahhoz, hogy igényes történetet tudjunk letenni az asztalra, mert ez a kettő egyáltalán nem függ össze. Egy teljesen kitalált EXOs vámpíros micsoda is lehet pontosan olyan jó, mint egy 100%-ban élethű alkotás. Én csak annyit kérek, hogy kíméljük már meg néha Chent. Legalább miattam, vagy nem tudom. ^^

Belátom, ez egy elég gyatra poszt volt, de muszáj volt kiírnom magamból a gondolataimat. Egyébként úgy tudom, az EXO július 21-én fog visszatérni. nemfangörcsölök, nemfangörcsölök, nemfangörcsölök.

Amber

2 megjegyzés:

  1. haha, najó xDD mondjuk azt eddig is tudtam, hogy a fanficek világa meglehetősen széles, és sok minden (vagy szimplán csak minden) megtörténhet bennük, már sikerült olyanokba belefutnom amik komoly traumát okoztak, úgyhogy egy ilyen Twilight-os EXO fic kész felüdülés lehetett xD de azért szegény Chen, na.
    btw, majd veled együtt fangörcsölök, kíváncsi vagyok, mivel rukkolnak elő ^^ (csak azt sajnálom, hogy Lay nem lesz velük, de ezt már csak így zárójelben.) váárom a következő bejegyzést, nekem ez is tetszett, jót vigyorogtam rajta :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha, ez így van! :D És persze az ember nem tudja elkerülni az ilyen sokkoló sztorikat sem :D Haha, de komolyan, PROTECT HIM, vagy nem tudom xD

      áááááá, okéss, fangörcsölésre fel!! :DD ^^

      köszönöm!^^ bejegyzés pedig - ha minden igaz - hamarosan! :D

      Törlés