2017. szeptember 28., csütörtök

Miért nem hiszünk másoknak?



Rengeteget szoktam azon gondolkozni, hogy vajon miért van az, hogy mi elárasztjuk jótanácsokkal a barátainkat, győzködjük őket, hogy igen is szépek, de, ha ők teszik ezt velünk, mi csak legyintünk, ugyanakkor szeretnénk, ha mások nem így tennének, és tényleg elhinnék, amit mondunk nekik. A cikk ötlete pontosan akkor fogant meg az elmémben, amikor megismerkedtem a Got7-el, ugyanis a Just Right link fent, középső szivecske ⇧ volt az első szám, amit hallottam tőlük, és valamiért a YouTube bekapcsolta az angol szöveget, és érthettem, hogy pontosan miről is szól a dal - ez pedig elgondolkodtatott.


A klipben a srácok a kislánynak arról énekelnek, hogy úgy szép, ahogy van, és fogadja el magát. Ez egy tök jó dolog, mert szerintem azzal, hogy híresebb emberek mondják ki ezeket a fontos dolgokat, a fiatalabbak könnyebben barátkoznak meg magukkal. De mi van akkor, ha a hozzám hasonlóak csak legyintek az egészre, és továbbra is önbizalomhiányban szenvednek? Pedig biztosra veszem, hogy azok, akikkel egy cipőben járunk, mind jól tudjuk, hogy ezek felesleges okok a körömrágásra, hiszen miért is kínozzuk magunkat? Az igazi, rendes emberek a belső tulajdonságaink miatt szeretnek minket, ha meg az ellenkező nemnek nem tetszünk úgy, ahogy vagyunk, akkor az nem a mi hibánk, egyszerűen csak nem voltunk "megfelelőek" annak a személynek éppen - majd jön valaki más, akinek elég jók vagyunk. Na és persze nem feledkezhetünk meg a híres "senki sem tökéletes" mondásról, ami bár teljesen sablonos, mégis igaz.

MINDEN ilyen közhely IGAZ. Mi már csak forgatjuk rá a szemünket, de ez így van. Mi mégsem hisszük el. Nem hisszük el a hírességeknek, nem hisszük el a barátainknak, nem hisszük el senkinek. De akkor mégis mire várunk? Mi lenne az, ami igazán felnyitná a szemünket, és végre a helyes útra terelne minket? Én azt gondolom, hogy a pozitivitás.

Bármi, amit csinálunk a hozzáállásunkon múlik. Gondoljunk bele - ha az életre úgy gondolunk, hogy felesleges, mert úgyis a végén mind meghalunk, akkor ne csodálkozzunk, hogy szenvedés lesz minden egyes pillanat. Persze, igaz, senki sem él örökké, de azzal, hogy mi megkeserítjük a napjainkat, az idő még megy tovább, a vég pedig közeledik. Akkor meg miért nem töltjük el inkább úgy az éveket, hogy jól érezzük magunkat? Miért nem veszünk részt programokon, ismerünk meg új embereket, próbálunk ki új dolgokat? Nem mondom, hogy mindig legyünk derűsek, és természetesen mindenki azért szomorkodik, amiért akar, de én már elértem azt a pontot, amikor egyszerűen nem akarom magamat tovább a fájdalomban áztatni. Nekem is vannak problémáim, de igyekszem visszaverni a támadásokat, próbálom kihozni a legtöbbet mindenből. Igaz, ahhoz, hogy idáig eljussak fel kellett fedeznem a kpopot, de én ezzel megtaláltam azt, ami életben tart, ami előre visz minden nap, ami miatt látom a boldogságot az életben. 

Na de most kicsit eltértem a témától, úgyhogy kanyarodjunk is vissza oda, hogy miért nem hiszünk másoknak, ha azt mondják, úgy vagyunk jók, ahogy. 

Talán fölösleges volt megírnom ezt a posztot, hiszen a választ én magam sem tudom a kérdésre. Csak abban vagyok biztos, hogy mi arra törekszünk, hogy a számunkra kedves emberek biztosak legyenek abban, hogy tökéletesek a maguk módján. Ha ők elhinnék magukról, vajon mi is jobban lennénk? Nem hiszem. Azért, hogy nekünk legyen önbizalmunk, nekünk is kell tennünk valamit. Persze elgondolkodhatunk rajta, hogy ha mások is boldogokat, talán nekünk is tennünk kéne valamit, amitől jobban érezhetnénk magunkat, de mégis miért nem lépünk? Miért legyintünk minden bókra, amit kapunk, és gondoljuk azt, hogy csak érdekből van? Lehet, hogy egyesek sokszor csalódtak az emberekben, de én azt gondolom, hogy mindig vannak kivételek. Mindig vannak rendes emberek, mert bármennyire is tűnik a világ olyan helynek, ahhol egyszerűen nincs egy hozzád hasonló személy, nem ilyen a valóság. Igen is vannak "sorstársaink", akik csak épp annyira elveszettek, mint mi, és ezért nem találunk egymásra. Hibáztathatnánk a múltat, vagy azokat, akik tönkretettek minket, de miért fognánk rá valamire olyasmit, ami már elmúlt, és nem lehet vele mit kezdeni? Azzal, hogy a jelenben is a rossz embereken gondolkodunk, csak nekik kedvezünk, elvégre pont ők keserítették meg az életünket, és még úgysem hagynak nyugodni, hogy már nem szereplői a történetünknek. Engedjük el a dolgokat, koncentráljunk a jövőre, és bízzunk meg azokban, akik tényleg a barátaink. Hiddjük el nekik, hogy szépek/okosak/erősek vagyunk, hiszen ők csak a legjobbat akarják nekünk. És gondoljunk bele, hogy a másik fél ugyanannyira próbálkozik elhitetni velük, hogy érdemes élnünk, ahogy mi vele.

Mert érdemes élni. Annyi szép dolog van, ami miatt az ember hálás lehet. Igaz, mindenki másban találja meg a saját csodáját. Van, aki zenében, mások játékokban, esetleg tanulásban, sportolásban, utazásban. Legyünk nyitottak, érdeklődjünk, hiszen a világban annyi minden van, amit még nem próbáltunk ki, és amiről még csak nem is tudunk.

És szeressük magunkat, mert ha mi nem szeretjük magunkat, hogyan várjuk el ezt másoktól?

Amber

4 megjegyzés:

  1. Nagyon nehéz változtatni a régi beidegződéseket, a negatív gondolkodáson, de teljes mértékben egyet értek veled, lehetséges a változás és rajtunk múlik, hogy pozitívak legyünk :D Örülök, hogy ilyen cikkeket is lehet olvasni!

    Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pedig örülök, hogy kommenteltél, remélem, még gyakran visszajössz, és találsz kedvedre való posztokat! ^^

      Amber

      Törlés
  2. Halii ^^
    Egy gyors kommentet ezúttal is hagyok, bár sok újat nem tudok mondani, azon kívül, hogy mennyire tetszett, és hogy teljes egészében összeszedted a saját (kusza) gondolataimat ezt a témát illetően. Teljesen egyetértek veled, elvégre ez olyasmi, ami már régóta jelen van az életemben, úgyhogy ráismertem a fent leírtakban magamra/ az érzéseimre, bár azt hiszem, most már valamelyest jobb a helyzet, mint akár csak 2-3-x éve. Végül is, az ember mindig fejlődik, és idővel/némi erőfeszítéssel lehet (pozitív irányba) változni. Az utolsó mondat pedig megint csak összefoglalta, amin nemrégiben én is gondolkodtam, úgyhogy ismételten nagyon tetszett ez a poszt is, és továbbra is várom a jövőben érkező bejegyzéseket :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, hogy ezzel a bejegyzéssel megint csak tudtam adni egy kis löketet ahhoz, hogy erős maradj, te vagy a legjobb barátnőm, úgyhogy ezek a sorok hozzád pláne szólnak, szóval hwaiting! ^^ jut eszembe, a következő bejegyzés pont a zenei tag lesz, úgyhogy én is kíváncsian várom, hogy majd te mi hozol össze belőle! :) :3

      Törlés