2017. november 9., csütörtök

Nosztalgia ⇨ PTV koncert beszámoló

2016. 11. 09.


1 évvel ezelőtt, a születésnapomra fantasztikus ajándékot kaptam - jegyeket a Pierce The Veil budapesti koncertjére. Ez egy nagyon fontos esemény volt az életemben, ezért arra gondoltam, hogy azt a régi beszámolót, amit anno a Lost In Stereon posztoltam, most ki rakom ide is. Ez az emlék egyike azon keveseknek, amikre tényleg szívesen gondolok vissza az elmúlt 1 évből. Olvassátok szeretettel! ♡

Ui.: képek mind sajátok.

Amber


-------------------------------------------------------------------------
a jegy
Azt hiszem, kijelenhetem, ez eddigi életem legeslegjobb születésnapja volt. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen hatalmas élményben lesz részem, legalábbis nem számítottam rá ilyen hamar. Szívesen húznám még tovább a időt, de a címből már így is kiderült: A Pierce The Veil fellépett Magyarországon, és én láthattam őket, élőben.

Komolyan, a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna ezt, pedig nekem aztán durva dolgok járnak a fejemben. Egy hatalmas terv, bandák elrablásáról - Lea, egyszer megvalósítjuk! -, színpadra feljutás, a kedvenceim halálra ölelése... ha az FBI belelátna az elmémbe, valószínűleg már körbevették volna a házat és kiiktattak volna. De még itt vagyok, és bármi történjék is, már egy olyan élménnyel gazdagodtam, amit soha nem fogok elfelejteni.

Persze, tudom, sok a rizsa, és mi van azzal, hogy ez egy beszámoló? Nos, mivel ez valóban az, így el is kezdeném a történetet, hogy tulajdonképpen hogy is volt ez az egész.

Igazából, minden november 2-án, szerdán vette kezdetét, amikor is anya és apa beállítottak a szobámba. Ez már eleve meglepő volt, arról nem is beszélve, hogy akkor akarták odaadni az ajándékukat. Abban a három percben, amíg meg nem láttam a koncertjegyet, a szemöldököm ide oda vándorolt; először ráncoltam az értetlenség miatt, aztán az egyiket felvontam, és végül a másik is felkúszott mellé. Kúszott? Nem, dehogy, szinte azonnal felpattant. Az ujjaim között egy vékony, de annál jelentőségteljesebb kis papír volt. Attól a pár sortól, amit rányomtattak, a szívverésem gyorsasága megduplázódott, és rögtön élet-halál között lebegtem. Jó, annyira nem volt súlyos a helyzet, de hihetetlenül örültem. És örülök most is. Tudom, hogy ha évek múlva ránézek erre a jegyre, ami talán akkor már csak egy gyűrött fecni lesz, akkor is mosolyt fog csalni az arcomra, és ugyanúgy meg fogok remegni a boldogságtól.

Dürer
Még aznap este az örömöt pánik váltotta fel, hogy mégis miben menjek a koncertre, ha nem Pierce The Veil-es pólóban? Már pedig olyan nekem nincs. Azaz, hogy nem volt. Este sebtében megrendeltünk egy darabot. Nem pont olyanra vágytam, de az is nagyon tetszett, és hát a lényeg rajta van. Nekem aztán tényleg mindegy volt, csak legyen pólóm.

Az elkövetkezendő napok keservesen, de eredményesen teltek. Hogy elfelejtsem a bennem tomboló türelmetlenséget, tökéletesen elterveztem, hogy pontosan mit fogok felvenni, ha tudnék beszélni a bandával, mit mondanék. Megtanultam jó pár dalszöveget és elolvastam az együttes történelmét, utánajártam a dolgoknak. Azt hiszem, elég jól lefoglaltam magamat, és bár többször is belegondoltam, hogy, ha most egy külsős személy látna, ő biztos fanatikusnak tartana, nekem ez volt az első igazi koncertem, és azt akartam, hogy tökéletes legyen, ne érjen meglepetés. Tudom, hülyeség ilyet mondani, mert nem lehet mindenre felkészülni, de én magamnak akartam ezzel megfelelni, azért "pazaroltam" az időmet, hogy én érezzem jól magamat. Ha bandákról van szó, apró dolgok miatt is lelkiismeret furdalásom tud lenni - hála annak a sok embernek, akikben a múltban bíztam -, úgyhogy ezzel eleget tettem Taminak.

Hetedikén, hétfőn megkaptam a pólót. Minden aggodalmam elpárolgott, és teljesen rápörögtem a szerdára. Míg mások az angol témazáró és a matek dolgozat miatt parádéztak - amit normál esetben én is tettem volna, de most azt is elfelejtettem, hogy ilyenek lesznek -, szerény személyem csak a koncertre tudott gondolni. Ami végül is elérkezett.

A helyszín (Dürer Kert) előtt a jegyeinkért karszalagot kaptunk, majd vártunk, amíg be nem engedtek minket. Bent le lehetett adni a kabátot és egyéb dolgokat, a fő teremben pedig igazi kincseket tudott venni az ember - PTV-s pólók minden mennyiségben. Én úgy voltam vele, hogy nekem nem kell, már van rajtam egy, de aztán... el lehet képzelni mi történt. (Kaptam pólót, muhaha!)

Volt némi csúszás, de végül is 19 órakor elindult a buli. Először még csak a két előzenekar lépett fel - letlive és Creeper -, a mi utánozhatatlan négyesfogatunk csak 21:30-kor jött elő rejtekhelyéről. Viszont addig is király hangulat volt.

letlive. & Creeper

A két "bemelegítő banda" szerintem tökéletes választás volt. Bár egyiket sem ismertem korábbról, mégsem éreztem kínosan magamat. Az ember nagyon könnyen elkapta a ritmust és a szöveget. Persze, jobb lett volna, ha ebből is felkészültem volna, de így alakult.

Először a Creeper lépett fel. Korábban már láttam újságban a bandát, akkor is nagyon szimpatikusak voltak, de ezek után elhatároztam hogy felkutatom az összes dalukat és hű rajongó leszek. És ugyanez volt a letlive-vel is. Nem tudom, hogy mire számítottam, de ennél jobb műsort nem is adhattak volna. Az énekes, Jason egyszerűen fantasztikus volt a színpadon, és csak úgy áradt belőle, hogy mennyire bírja a rajongóit. Nagyon szimpatikus lett, és később, a koncert után, lehetőségem volt egy közös képet csinálni vele. (Ember nincs, aki ilyen aranyosan mondaná, hogy happy birthday! ^^ )

Egyébként nagyon rossz képeket csináltam, amiket ide beraktam, azok sikerültek a legelviselhetőbbekre. Ezt nagyon sajnálom, mert én tényleg reméltem, hogy jó fotókkal fogok távozni, de tévedtem. Na mindegy, azért annyira talán nem vészesek.

És... *dobpergés* ezek után jött a PIERCE THE VEIL! Sokáig kellett várakozni, de amikor felcsendült a Dive In eleje, minden kellemetlenség elpárolgott. Egyszerűen nem lehet értelmesen leírni, hogy mennyire csodálatos volt az a pillanat, amikor a félhomályból kirajzolódott Vic és a gitárja alakja. Ha van emlékem, amit biztos, hogy soha, de soha nem felejtek el, akkor ez az.

Vic
Szerencsére, ahogy telt az idő, úgy kerültem egyre közelebb a színpadhoz. Sokáig a negyedik sorban álltam, de végül előre törtem az elsőbe, és hihetetlen volt. Kinyújtottam a karomat, és a banda ott volt tőlem vagy 2 méterre! Sajnáltam, hogy Vic nem volt olyan, mint a letlive énekese, még csak egy pacsit sem adott senkinek sem. Habár, az engem mindenben kárpótolt, hogy volt egy végtelennek tűnő pillanat, amikor egyenesen a szembe nézett, és áh... ^^

Jaime abszolút kedvencem már a kezdetektől fogva, de ez az este csak még jobban megerősített ebben. Olyan aranyos volt a rajongókkal, végig vigyorgott, látszott rajta, hogy beleadott apait-anyait, és nem úgy szerepelt, mint, aki csak azt várja, hogy a műsor után húzzon haza. Én mondom, ez az ember fantasztikus! És rám kacsintott! Rám! RÁM!!! Mit mondhatnék még?

Bár nem kaptam el gitárpengetőt és dobverőt, már annak is nagyon örültem, hogy - majdnem - az összes kedvenc számomat lejátszották, ráadásul nem is akárhogy. Az új albumról csak 5 dalt adtak elő, a többi a régebbi lemezekről volt. A Kissing In Cars-t akusztikus verzióban hallhattunk, erről van egy rövidke videóm is.

A koncert előtt nem lehetett tudni, hogy jönnek sorban a dalok - én legalábbis nem tudtam -, viszont a végén az elpakolós srácok odaadták a maradék gitárpengetők és listákat a számokról. Én csak reménykedve álltam az addigra már majdnem üres elsősorban, amikor az egyik biztonsági őr, valószínűleg látva az elkeseredett képemet, megszánt és suttyomban adott nekem egy papírt, amin a számok sorrendje volt - de ez nem csak egy szimpla lista volt! Ez igazi, szervezői-verzió volt! Pontosan le volt írva, hogy melyik számnál milyen effektnek kellett jönnie, hogy mikor mit fog tenni a banda. Ez azért nem semmi, és, ha csak ránézek, pontosan visszajön a koncert emléke. Nem mintha elfelejteném, de na.


A lista:

1. Dive In  számomra ez volt a legjobban előadótt szám
2. Caraphernelia  kedvenc 
3. Texas Is Forever
4. The Divine Zero
5. Bulletproof Love  kedvenc
6. Floral & Fading kedvenc
7. Kissing In Cars - akusztikus
8. Hell Above
9. Bulls In The Bronx  kedvenc
10. Tangled In The Great Escape
11. Hold On Till May
12. Circles
13. King For A Day ennél a számnál azért reméltem, hogy Kellin előugrik valahonnan, de sajnos ez nem történt meg

Szóval így alakult a tegnap. Most kéne írnom, hogy "összességében nagyon jól éreztem magamat", de ez még csak meg sem közelíti azt, hogy mennyire felejthetetlen és fantasztikus is volt ez az egész. Láthattam élőben a Pierce The Veil-t... fogalmam sincs, most mit éreznék, ha a Green Day jött volna Magyarországra. Nem is tudom, mit mondhatnék. Egyszerűen csak köszönöm ezt az estét a PTV-nek! 


-------------------------------------------------------------------------

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése