2017. december 26., kedd

Wayward Pines ≫ vélemény

WELCOME TO WAYWARD PINES WHERE PARADISE IS HOME
AVAGY MIÉRT SZERETEM A WAYWARD PINES SOROZATOT?


Több, mint 1 évvel ezelőtt láttam először a mai bejegyzés témáját, a Wayward Pines nevezetű sorozatot, de most, hogy nem rég megírtam a Kedvenc sorozataim című posztot, feltörtek az emlékek, és újra lepörgettem, úgy éreztem feltétlen írnom kell róla egy jó kis kritikát. Spoiler spoiler hátán, úgyhogy vigyázat azoknak, akik nem találkoztak még ezzel a darabbal. Na de vágjunk is bele, bizony sok a mondanivalóm.


Egy kis háttérszori: ahogy azt már elmondtam a fentebb is említett korábbi posztban, számomra teljesen ismeretlen volt a történet, amíg anya el nem kezdte olvasni a könyvet. Az ő beszámolója miatt jött meg a kedvem a sorozathoz - mert mint kiderült, van belőle az is, nem csak egy trilógia -, amit azon nyomban le is daráltam. És ha már itt tartunk, hadd emeljem ki, hogy milyen jól is lehet haladni a történettel. Az évadok csak 10 részt ölelnek fel, de abban minden tökéletesen el van mesélve, és az epizódok csak háromnegyed órásak, úgyhogy egy rész simán belefér mindenkinek a napjába. Szeretem, ha valaminél lehet érezni, hogy haladok vele, ezért is fontos a könyveknél a fejezetek sűrűsége, a cikkekben a tördelés, és a képek mennyisége, és például a sorozatoknál az, hogy valamicskével rövidebbek. Ez van az animéknél is - hát nem könnyebb egy olyat nézni, amiben kevesebb rész van? Az ember jobban érzi, hogy halad, nem csak egy helyben toporog, és emiatt szívesebben is ül le az elé a bizonyos dolog elé. A Wayward Pines már csak ebből a szempontból is nyert nálam, hiszen könnyen a végére értem, na meg mindig meglepett, és a monitor elé szegezett.

Az ELSŐ ÉVAD teljesen zavarosan indul be, azt se tudjuk, hol vagyunk, kik vagyunk, mi a fene történik, és egészen pontosan az ötödik részig nem is kapunk normális válaszokat, de addig is megismerkedhetünk a fő karakterekkel, a helyzet(nek egy részével), és kedvünkre találgathatunk, hogy mi is a lényeg. Rafinált a sorozat, mert mint ahogy később kiderül, már jócskán a jövőben vagyunk, de mégis a seattle-i dolgokat - lásd lejjebb -  egyhuzamban mutatják a wayward pines-iéval, ezért úgy érezhetjük, ezek egy időben történnek. És épp ezért nagy a kavarodás a fejünkben, és sokkolunk le teljesen, amikor a képünkbe vágják, hogy amúgy 4000-valahányat írunk, az emberiség kihalt, és csak ez a kis nyomasztó városka maradt hátra, ami a tények után már nem is tűnik borzasztónak. Mit ne mondjak, kicsit sajnáltam, hogy ez az igazi torokszorító nyomasztás nagyja elmúlt az évad fele után. Ez a Stepfordi feleségek feeling jobban megmozgatta a fantáziámat, mint az igazság kiderülése után ez a jövő beli, "a világnak vége már" dolog. Persze ez nem baj, ezt nem is lehetett volna elkerülni, és bár engem nem érdekelnek az ilyen futurisztikus sztorik, mégis imádtam a sorozatot azután is, hogy megtudtam a lényeget. Ami nem más, mint hogy odakint egy aberrált faj él, az általunk ismert világ pedig nincs többé.


A seattle-i dolgok alatt azt értettem, hogy ugye ez az egész úgy kezdődik el, hogy Ethan Burke-ot két eltűnt nyomozó társa után küldik, a keresett személyek közül az egyik pedig egy nő, akivel főhősünk megcsalta feleségét, Teresa-t. Amikor Ethan is nyomtalanul eltűnik, Teresa nyugtalankodni kezd, és láthatjuk is, hogy végül elege lesz a titkokból és a várakozásból, saját maga megy férje után, oldalán fiával, Bennel. Később Ethan felébred Wayward Pines-ban, és meg is találja Kate-et, a nyomozót, de az állítása szerint már több, mint 10 éve a településen él, pedig Ethannak még csak 5 hete szóltak, hogy menjen a nő után. A két helyszínen folyó dolgokat egy időben mutatják, épp ezért zavaros minden, de egyben nagyon okos is. Az agyunknak kicsit tornáznia kell, hogy felfogja, amúgy mindenkit ugyanakkor altattak el, csak egyeseket később keltettek fel.

Na már most, hadd írjak pár szót a karakterekről. Az én number one favoritom mindig is Terrence Howard, azaz Arnold Pope seriff lesz, aki talán elsőre gonosznak tűnhet, de nem az! Miután a harmadik részben meghal, kapunk kárpótlásul egy-két visszaemlékezős jelenetet a múltból, azokból az időkből, amikor a Wayward Pinesban Dr. Jenkinsként ismert, de a valóságban David Pilcherként futó emberke megbízza. Akkor láthatjuk, hogy valójában ki is volt ő: egy férfi, aki elrontotta az életét. Szakadatlanul a megváltást kereste, és ezt megkapta Davidtől, így nem csoda, ha felnéz rá, ha tiszteli, és ha emiatt akár embert is öl - hiszen ő csak védi a várost, amit teljesen jogosan tudhat magáénak, hiszen ő kapkodta össze minden egyes lakóját. És már miért is ne bánna el durván azokkal, akik megpróbálják romba dönteni a munkáját? Igen, lehet van egy ilyen furcsa vonzalmam a másoknak rohadékoknak tűnő szereplőkhöz, hiszen a Majmok Bolygójában is Koba volt a kedvenc karakterem, de azt kell, hogy mondjam, nem bánom. Nem vagyok gonosz, nem akarom a világ bukását, és nem vagyok kommunista sem, de akkor is szimpatizálok az olyan sötét lelkű karakterekkel, akikről tudom, hogy megvan rá az okuk. Mert nem, az olyan gyökereket, akik csak kedvtelésből ölnek, azokat nem tudom megérteni, de azokat igen, akiknél tényleg látom, hogy mennyi seb van rajtuk. Nem az van, hogy megszánom őket, egyszerűen csak megértem a történetüket, és innentől nem tudom őket elítélni. Épp ezért imádtam Pope seriffet, aki nem csak a múltja miatt, de a fagylalt mániája miatt is a szívemhez nőtt. (Egyébként még magát a színészt is szeretem, ő játszott a Vasember első részében, sajnáltam is, hogy nem ő folytatta, nagyon szimpatikus volt már akkor is.)


És ha már megemlítettem, ne hagyjuk ki a drága jó David Pilchert sem, akin a legjobb agyalni, hogy vajon jól alakítja-e a dolgokat, vagy sem. Ugye tulajdonképpen ő az, aki a 21. században elmondja az embereknek, hogy szerinte a világot az úgynevezett abik - azaz az aberrált faj - fogják uralni, de senki nem hitt neki. (még szép) Ennek ellenére ő, oldalán húgával, a seriffel, és pár önkéntessel, kitalálja Wayward Pines-t, és egy csomó embert hibernál, hogy majd velük együtt átaludja az emberiség bukását, és miután felébred, beüzemeli a világ utolsó városát. A települést hatalmas elektromos fallal veszi körbe, és látszólag fogva tartja az embereket, akik nem tudják, hogy odakint már nincs semmi. Mi azt hinnénk, az lenne a legjobb, ha elmondaná a lakóknak az igazat, de ahogy később kiderül, Pilcher nem véletlenül titkolózik. A sorozatban megismert emberek már az úgynevezett "B csoportba" tartoznak, ugyanis az A csoportnak tragikus vége lett. Pilcher rögtön ébredésük után beavatta őket, de azok nem tudták feldolgozni a valóságot, ezért öngyilkosok lettek, és kitört a káosz. Inenntől Pilchert is meg lehet érteni, miért olyan óvatos a várossal, és miért taszítja tulajdonképpen diktatúrába. Vedd fel a telefont, ha csörög, ne beszélj a múltadról, soha ne próbálj meg elmenni Wayward Pinesból... ezek az alapszabályok, amiket minden lakó ismer, és a sorozat elején ezek azok a mondatok, amiket olyan rejtélyesen ismételgetnek. Az emberek félnek, vannak nyilvános kivégzések, a szomszédok feljelentik egymást. Na mire emlékeztet ez minket, ha nem a Szovjetunióra? De nem is ez a lényeg, ez a nyomasztó hangulat ugyanis elmúlik, amint megértjük, mi van a háttérben, és hogy pontosan ki is csinálta mindezt - Pilcher. Tekinthetünk-e rá hősként? Nem tudom. Igaz, megmentette az embereket, de ő maga is retteg, így nem csoda, hogy billeg a rendszer. Amit szeretek benne, hogy csak azt akarja, hogy mindenki boldog legyen, és nincs hátsó szándéka, vágya arra, hogy istenként tiszteljék. Nem mondanám, hugy butaság nem beavatni az embereket, hiszen megértem, hogy nem akarja még egyszer a város pusztulását végignézni, és, hogy azért is zárja ki az igazságból a felnőtteket, mert azok már túl sok időt töltöttek a múltban, és nem tudnák befogadni az újat, nem úgy, mint a fiatalok, akik könnyebben elfogadják ezt, úgyhogy nem tudok belé kötni, hogy rosszul csinálja-e dolgát. Én abszolút megértem, hogy mit, miért és hogyan tesz. Ő a sorozat egyik legérdekesebb karaktere, erről nem is tudok többet mondani.

Ugyan az egész szereplő gárdát imádtam, de egyvalaki mégis végtelenül idegesített. Egyvalaki minden mondatával felcseszte az idegeimet. Ez az egyvalaki, aki annyira tenyérbemászó, annyira fanatikus, annyira... Megan Fisher. Egy igazi megszállott, aki egyben a legijesztőbb karaktere is a történetnek. Tipikusan az ilyen gyökerek azok, akik SOHA nem halnak meg, és így van ez vele is, aki még a második évadban is visszatér, ugyan kerekes székben, de kit érdekel, mert még mindig él, hogy lehetséges ez egyáltalán?! Gyűlöltem ezt a nőt, úgy, ahogy van. Még csak azt sem mondhatnánk, hogy szereti azt, amit csinál, mert ő egyszerűen megvész érte. Szószerint. Olyan, mintha teljesen belezúgott volna a városba, annak a történetébe, David Pilcherbe, akit Noénak tekint, és már attól orgazmusa van, hogy előadást tarthat az úgynevezett eligazitáson, amikor 3 kiválasztott gyereknek elmondja az igazságot a kinti világról. Ennek a nőnek elmentek otthonról, egyáltalán nincs élete, de örömmel szól bele másokéba. Mindenhol ott van, tud mindent, képes lenne bármit feláldozni a városért, ami önmagában még nem lenne baj, hiszen Pope seriff is ilyen, de neki nem okai vannak, ő csak szimplán egy Pilcher fanatikus, ami ijesztő. Ráadásul ő a tanár a Wayward Pines-i iskolában. Hát nem tudom, én utálnék és félnék is bejárni, az biztos.

Ennyit az első évad főbb szereplőiről. Persze nem hagyhatnám ki a kedvencek közül Beverly-t, Pam-et, Arlene-t és Gina-t sem, akik (leszámítva Pam-et) ugyan nem szerepeltek olyan sokat a sorozatban, ám az én szimpátiámat mégis megnyerték a stílusukkal. Egyébként tetszett még Ruby is, meg Teresa, de Kate-től falra másztam. Ethan-nal nem volt bajom, tisztességes karakter volt, akinek igenis számít a családja, és mindig tudja, mit kell tennie. Ben-ről most inkább nem mondok semmit, neki még sok köze lesz a második évadhoz is, ott majd kifejtem a dolgokat.

Na de visszatérve a sztorihoz, ami az első évad a vége felé kezd igazán beindulni. Egy frakció arra készül, hogy felrobbantja a kerítést, azonban Ethan, aki Pope seriff halála után megkapta a néger fagyi imádó munkáját, ezt nem hagyhatja, hiszen már ő maga is látta, és tudja, hogy mi van a külvilágban. Persze az igazat nem hiszik el neki, úgy gondolják, neki is kimosták az agyát, és igazi Wayward Pines-i polgár lett, így a katasztrófa elkerülhetetlen. Ugyan a robbantást sikerül kivédeni, az ellenállók közül kettő végül mégis átjut. Ám eközben már a diákok is fellázadnak, mert Ben, és osztálytársa Amy megsérülnek a frakció miatt, a fanatikus, első generációhoz tartozó tanulók pedig úgy vélik, Ethan nem végzi jól a munkáját, és nem követi a törvényeket. Ekkor ismerjük meg az egyik legnagyobb genyót, Jason-t, akit garantálom, hogy mindenki gyűlölni fog a következő évadban is. Nagyon izgalmas volt a sztori vége, teljesen felpörögtek az események, és érdekesen omlott össze a kártyavár, melynek vége az lesz, hogy maga Pilcher ereszti rá az abikat az emberekre, majd a saját húga fogja megölni, Ethan pedig feláldozza magát, hogy megmentse az embereket. Ami, ha úgy vesszük, nem sikerül, mert miután Ben-t felébresztik, egy pontosan ugyanolyan rossz Wayward Pines-ban találja magát, ahol eddig is volt. (A befejezés különösen jó és nagyon hatásos lett! Tök szuper, ahogy Ben-nel is megcsinálták, hogy az apjához hasonlóan megy az utcán, amikor először kerül ki és, hogy Jason Pope seriffet utánozva, fagyit eszik.)

Mondjuk én eleve azt hittem, hogy csak 1 évad lesz, az pedig nagyon tetszett is, mert minden pontosan ki volt dolgozva, és le lett zárva ez az egész. Nem sokkal a befejezés után tudtam meg, hogy lesz folytatás, aminek először nem örültem, mert nem akartam, hogy ez a történet is olyan húzott-nyúzott valami legyen, mint mondjuk a Gossip Girl, vagy bármiféle végtelen dolog. Szkeptikusan álltam hozzá a továbbiakhoz, de hamar kellemesen csalódtam, és így el is érkezünk a MÁSODIK ÉVADhoz.


Hol is tartunk? Évek teltek el az első évad végén történt dolgok óta, Wayward Pines-nak pedig új vezetői és tervei vannak.

Az erős férfi és női karakternek ezúttal Theo és Rebecca Yedlin-t kapjuk, akik amolyan Ethan és Teresa Burke utódok, ugyanis érezhetően ez a páros lesz a középpontban, de a régi szereplők mellé - Arlene, akiből recepciós lett a kórházban és Megan, aki már nem tanár - bekerül egy csomó új is, akikkel mind megéri foglalkozni.

A kedvencem Frank volt, a meleg fiú. És igen, lehet, hogy most az elfogultság beszél belőlem, de igen is szimpatikussá tette az, hogy homoszexuális. Nem csak azért, mert alapvetően is támogatom a melegeket, hanem mert eszembe sem jutott addig, amíg ez a téma fel nem került egy epizódban, hogy mi van akkor, ha egy ilyen kemény rendszerben - amely csak még rosszabb lett, mint anno - mi történik akkor, ha valaki ráébred, a saját neméhez vonzódik. Mind tudjuk a tényt, hogy Wayward Pines-ban szaporodni kell, és értjük, miért is fekteknek erre akkora hangsúlyt az emberek, de egészen az ominózus részig meg sem fordul a fejünkben ez az aprócska gondolat, ami szerintem nagyon izgalmas. Tekintve, hogy az új Wayward Pines már egy ugyan sokkal nyíltabb - ahogy azt az introból is lehet látni, amikor a ház mögött feltűnik a kerítés, ami eddig nem volt ott az első évadban! -, ugyanakkor sokkal ijesztőbb hely is, így még jobb is, hogy a készítők most hozták fel ezt a témát, mert sokkal jobban megmozgatja az ember fantáziáját. A diktatúrában az olyan emberek, akik a főnök szerint nem hasznosak a társadalomban, egyértelműen halottnak számítanak, de vajon itt, Wayward Pines-ban is kivégeznék a már kicsit is más embereket? Valahogy el tudnám képzelni, hogy olyan módszerekhez nyúlnak, mint a múltban - kínoznák a szerencsétleneket, megpróbálnák őket átnevelni, esetleg erőszakkal összehozni az ellenkező nemmel, vagy szimplán csak az abikhoz dobnák őket. Hiszen már azokkal is lekezelően bánnak, akik ugyan heterók, de nem képesek a szaporodásra, mondjuk egészségügyi okok, vagy baleset miatt. Ugyan a készítők nem boncolgatták tovább ezt a témát, és nem is követhetjük nyomon, Frank vajon ezt hogyan éli meg, de a gondolat maga nagyon érdekes, és engem akaratom ellenére is fanfiction írásra ösztönöz. Na de az már csak plusz volt, hogy fiatal, néger barátunk mindenáron védi a húgát, ami rögtön rokonszenvessé teszi.

És akkor most jöjjön Ben, akit épphogy csak igazán megszerettem, el is távozik a sorozatból, ugyanis mivel ő is amolyan lázadó lett, ezért azzal büntetik, hogy a kerítésen túlra száműzik. Noha ő is első generációs, halálra ítélik, ami bűn - maga Pilcher mondta, hogy első generációs nem árhat első generációsnak, és mire emlékezet ez minket? Az Állatfarmra, pontosan. (fun fact: a kötetből még idéznek is a második évadban!)  Ott sem ölhet állat állatot, mégis megtörténik. Persze ez is csak a diktatúrára vezethető vissza, ami Ben érdeme, hogy kitartóan harcolt az életben maradásért, és örültem, hogy az apja nyomdokaiba lépett. Mivel keveset szerepelt az évadban, ezért kevésbé érezhetjük át munkálkodásának súlyát, de azért azzal tisztában vagyunk, hogy ő is amolyan úttörő lett, és ahogy látjuk, hogy mennyit változott, mennyire érett lett, az közelebb hozza őt a szívünkhöz. Nálam legalábbis biztosan így volt.

Egyébként a Burke család mindegyik tagja összetörte a szívemet. Először Ethan önfeláldozása, majd Ben az abikkal, és végül Teresa, aki annyira kéttségbeesetten harcolt azért, hogy a fiát visszahozzák, de végül neki magának kell kimennie, hogy lássa, az már nincs többé, és pluszban ekkor még rá is támadnak az abik, így végül a sebesüléseibe belehal.

Na de figyelmet érdemel még Oscar, az orvos, aki igazán kaphatott volna nagyobb szerepet is, illetve Adam Hassler, akit végre sikerül megismernünk úgy, mint összetört karaktert, aki több egy önző genyónál, aki a Burke családot úgymond megölte. Annak ellenére, hogy tényleg hülyeség volt, hogy az vezette, övé legyen Teresa, ő mégis egy pozitív szereplő volt számomra, hiszen látszott rajta, hogy tényleg megbánta bűneit, és, hogy csak jót akart. Valamint külön kiemelném még a rohamait is, amit a rendezők nagyon jól tettek, hogy nem hagytak ki, mert igazán érdekes volt látni, hogy mi van akkor, ha egy ember mégis túléli az abik közt, ám csak évek múlva térhet vissza a társai közé. Imádtam, hogy mindenkit abinak látott, ami  furán hangzik, de hogy pontosan úgy viselkedett, mint egy háborúból visszatérő katona. Arról nem is beszélve, hogy tényleg kevés ember tud nála többet ezekről a furcsa lényekről, így én adtam volna a véleményére a többiek helyében. Na meg tőle származik az egész sorozatból a kedvenc mondatom is, ami így hangzik: "Olyan, mintha a bentlakók vezetnék a diliházat." Zseniális.

Amiket nagyon sajnáltam, hogy Amy, akit az előző évadban Ben szerelmeként ismerhetünk meg, egyszerűen csak eltűnt, kár volt, hogy nem mutatták többet a kórházban sem, és sehol máshol sem, valamint rosszul érintett még minden régi arc halála is, például Kate-é, Pam-é (egy újabb érdekesség: Pam himlő keltő anyagot ad be magának, így próbálja meg kiírtani Wayward Pines népességét, de ez nem jön össze neki. Azért szerintem nem lett volna rossz, ha ezt a szálat megtartják, és úgy viszik tovább a sztorit, hogy a járvány - ha csak minimálisan is, de - elkezdődik.) és... soha nem hittem volna, hogy ezt mondom, de Megan-é is. Bevallom, bár utáltam az előző évadban, a halálakor mégis elszomodtam, mert már éppen kezdett jó útra térni, több lett, egy Pilcher-megszállottnál, látszódott rajta, hogy már csak egy kicsi kell, és tényleg normális lesz, valamint ő volt az utolsó karakter az előző évaid szereplői közül, búcsúja után pedig olyan furának éreztem a sorozat hátralévő részét.


Long story short, annak ellenére, hogy kezdetben mennyire ellene voltam, már azt gondolom, jó lenne egy harmadik évad, amiben tényleg mindent végleg lezárnak, bár a befejezés így is kisakkozható, akkor is, ha csak egy kicsit erőltetjük az elménket. Az abik - ahogy Hassler is elmondja - nem az ellenségeink, hanem az utódaink. Belőlünk születtek, tehát mire következtethetünk? Hogy az abik nem kihalni, hanem fejlődni fognak. A természet úgy érezte, túl messzire mentünk, ezért elpusztított minket, de megadja a lehetőséget az újrakezdésre, és megalkotta az abikat, akikből később olyan emberek lesznek, mint mi. Elvégre anno mi is a majmokból fejlődtünk ki, csak idő kérdése volt, hogy mikor érünk el végleges énünkhöz. És ez ugyanígy lesz az abikkal is. Egyszer ők is a Wayward Pines-i polgárokhoz hasonlóan fognak az általuk épített utcákon járkálni, és nem azt a történelmet fogják vitatni, hogy mit csinált Hitler vagy Sztálin, hanem majd azt, hogy betolakodók lakták a földjüket egykor, és hogy hogyan űzték el innen őket. Egyszerre tragikus és zseniális ez a történet és az elmélet, és én imádom. Azt hiszem, most már értitek, miért is.

10/10.

Amber

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése