2018. február 12., hétfő

A sport animék varázslatos világa



Noha sosem voltam egy sportos alkat, tesi órán megcsinálom azt, amit kell, és a tanár szerint jó vagyok, én sokáig megvetettem ezt a világot. Számomra a sportolók üresfejű versenylovak voltak, akik csak idegesítik az embert. De most, hogy láttam jó pár animét ebben a témában - érdekes, ezekhez sosem álltam szkeptikusan -, kijelenthetem, tévedtem.


Minden a Free!-vel kezdődött, még nyáron, bár csak az újranézés után éreztem igazán úgy, hogy itt több van. Eddig is értettem, hogy ez a sorozat túlmutat az izmokon és a fiúkon, de a sport szeretetének lényegét csak most fogtam fel. A Free! és még pár hasonló társa sarkallt erre a bejegyzésre, mely teljes szívemből fog szólni. Olvassátok!

Talán sokan ódzkodnak a sport animéktől, vagy legalábbis az olyanoktól, amikben nem érintettek. Ennek nem kéne így lennie, hiszen, ahogy azt látni lehet, még egy olyan kívülállót, mint engem is képes volt bevonzani ez a műfaj. És nem, nem azért, mert lány vagyok, és mert ezek a darabok híresek a yaoi atmoszférától. Tény, hogy én szeretem az ilyet, de ezzel együtt is képes vagyok átlátni a felszínen, és ha egyszer valaki rájön, ezt hogy kell csinálni, az már nem fogja elítélni az ehhez hasonló dolgokat. Mert ugyanez van a Big Time Rush-sal is, aminek semmi köze Ázsiához.

Visszatérve a sport animékre, amiért érdemes nézni őket elsősorban, az a karakterek kidolgozottsága. Itt nincsenek sablonos szereplők, mert a történethez elengedhetetlen xy háttere és jelleme. Ha a sport szeretetük miatt nem is, másért biztosan tudunk a karakterekkel azonosulni. Közel kerülnek hozzánk, megszeretjük őket és drukkolunk nekik, hogy jó eredményeket érjenek el. De ez még nem minden, hiszen itt - ellentétben más animékkel - a szereplők is sokkal nagyobb hatással vannak egymásra, és senkit sem tudnak figyelmen kívül hagyni. Nyilvánvalóan ez azért is van, mert az olyan sportokban, amiket csapatban űznek, elengedhetetlen az együttműködés, a kompromisszum kötés és az áldozat hozatal, amit jelen esetben az emberek nem a saját céljaik elérésének érdekében tesznek, hanem azért, hogy győzzön a csapat. Ha másért nem is, ezért a példamutatásért nagyon fontosak a sport animék, de szerintem van itt még egy-két pozitív dolog, amit érdemes megemlíteni.

Ezek a sorozatok azokat sem hagyják cserben, akik esetleg nincsenek képben a górcső alá vett sporttal. Mindig, valamilyen formában tisztázódnak a szabályok, egyes emberek posztjai, és ezek nem csak, hogy nagyon hasznosak, de egyáltalán nem is zavaró az elhelyezkedésük az epizódokban. A gyorstalpalóknak köszönhetően megérthetjük az elméleti oldalát az adott sportnak, és így nem kell kínosan éreznünk magunkat, amiért nem vagyunk szakértőek.

És ha már elmélet, itt jön képbe a gyakorlat, ami kétségkívül az izgalmasabb rész, hiszen nem mindig történik minden úgy, ahogy annak kéne. Mi tagadás, a megmérettetések látványát nem úgy kapjuk, mintha csak a TV-ben néznénk egy mérkőzést. Sokkal több a belső monológ, ami helyenként elég fárasztó lehet azoknak, akik amúgy nem foglalkoznak ilyen témákkal, tehát például hozzám hasonlóak. Nem egyszer gondoltam azt én is, a Haikyuu!! alatt mondjuk, hogy lássuk már azt az ütést, és ne csak az agyalás menjen, hogy hova kéne passzolni a labdát. Ezeket annyira nem is érthetik a nem sportoló emberek szerintem, de alapvetően érdekes momentumok lehetnek ezek, ha más szemmel nézünk rájuk. Ha belegondolunk, ilyenek lehetnek az igazi játékosok is, akiknél mi csak azt látjuk, ahogy passzolják a labdát, vagy hogy hasítják a vizet. Azzal, hogy a sport animékben láthatjuk, mikre gondolhatnak társaink, sokkal közelebb kerülhetnek hozzánk, ami szerintem jó dolog. Én is ennek köszönhetően szerettem meg ezt, és kezdtem el támogatni - még ha csak magamban is - a sportokat. Számomra többé az ezzel foglalkozó emberek már nem robotok, akik csak edzenek, hanem igazi lények, akiknek tényleg az az álmuk, hogy azt tegyék, amit szeretnek, amiben jók, és ők bizony a legbátrabbak, mert tesznek is azért, hogy beteljesítsék a saját, általuk választott sorsukat.

Ehhez kapcsolódik az a téma, hogy milyen fontos szerepe van a sportban az érzelmeknek. Azt hihetnénk, elég a sikerhez, ha fizikailag fitt vagy, de a sport animék nem is mutathatnák be jobban, hogy ez mennyire nem így van! Hőseink képtelenek jól teljesíteni, már akkor is, ha csak 1 embernek van valami baja a csapatból. De ilyenkor nem szenvednek, hanem próbálnak tenni ez ellen, és általában sikerrel is járnak. Törődnek a barátaikkal, támogatják őket, és képesek lennének az életüket is rábízni egymásra. (Azt hiszem, ezért is van nagyon yaoi beütése ezeknek az animéknek, hiszen ki nem gondolná túl a dolgokat, ha a szeme láttára vigasztalná egymást két aranyos fiú?) Ez is csak egy újabb követendő példa a sport animéktől, ami arra nevel minket, törődjünk a körülöttünk lévőkkel és fogadjuk el a szeretteinket úgy, ahogy vannak.

Inkább vizuális bónusznak számít az, hogy ezek a sorozatok milyen igényesen vannak megrajzolva. A mozdulatok, amik a használat közbeni végtagok megnyúlásával járnak, az izmok, amik megfeszülnek, az arcok, amik feszülten koncentrálnak. Minden ilyen apró dolog nagy figyelmet kap, hiszen a nézőknek át kell élnie a meccset, éreznie kell, hogy ő is ott van, hogy ő is a csapat tagja! Máskülönben nem kötődnénk az animéhez, és nem folytatnánk mindig, amikor időnk engedi. Szeretem, hogy ezek nagyon realisztikusan vannak bemutatva - például az úszás a Free!-ben vagy az ugrások a Haikyuu!!-ban. Ezek azok a dolgok, amik minket is feltüzelnek, mintha csak mi játszanánk. Ez egy fantasztius érzés.

Végül pedig, ami véleményem szerint a legfontosabb a sport animékben az az, hogy képesek megváltoztatni az életedet. Cselekvésre ösztönöznek, hogy te is el kezdj mozogni. Mert a fizikai jólét fontos, ehhez segít hozzá a sport, ami tényleg kikapcsol, és akár egy lépés is lehet a lelki béke felé. Még egy olyan lusta lényt is sikerült elgondolkoztatniuk, mint engem, és komolyan fontolóra vettem, hogy ne kezdjek-e el valamit. Igaz, ebből még nincs semmi. Szerintem, ha valami ilyesmire képes, akkor az varázslatos.


A sport animék világa nagy; van itt pingpong, tenisz, foci, korcsolya, amit csak akarsz! Azt ajánlom, feltétlenül kóstolj bele ebbe a különlegességbe, mert megéri! Jóval többet ad hozzád, mint elsőre gondolnád. Ezt én is tanúsíthatom.

Amber

3 megjegyzés:

  1. szokás szerint ez a bejegyzés is tetszett, és kíváncsian olvastam végig, bár az anime tudásom még mindig elég silány, de bízom benne, hogy egyszer sikeresen eljutok az ajánlott darabok megnézéséig. ha összehasonlítom azt a néhányat, amit sikerült befejeznem/legalább csak elkezdenem, akkor a Free! például sokkal jobban tetszett, mint a többi általam látott anime, talán pont azért, mert az úszásra ilyen nagy hangsúlyt fektettek, meg mindenre, ami ezzel jár és a karaktereket érinti (pedig lustaságomból kifolyólag nekem a sporthoz tényleg semmi közöm xD) szóval, lehet hogy a Free! után belövöm ezt a sport anime irányt is, felkeltette egyébként is élénk kíváncsiságomat. igaz, typical me, nemrég felfedeztem a netflixen egy animét - amibe azon nyomban bele is kukkantottam pár perc erejéig -, a Kakegurui-t (??? azt hiszem így hívják, te hallottál róla valamit?) de talán a már megkezdett Free!-vel lenne illendőbb foglalkoznom. :$
    mindenesetre tetszett ez a poszt is, és várom a következőt! ^^ ((()))
    (ui. a későbbiekben még visszatérek a témára és bővebben kifejtem, de azért mindenképpen jelezni akartam, hogy megkaptam a levelet és KÖSZÖNÖM!!!!!!!! <3 tényleg, nagyon-nagyon!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (ezt most rögvest hozzá kell tennem, hogy mihelyst ezt leírtam, nekiálltam képeket keresgélni, és most már biztos, hogy inkább a Free!-vel fogok foglalkozni, ez a Kakegurui már csak a képek alapján is megijesztett, pedig az eddig látott néhány perc még nem tűnt túl rémisztőnek xD)

      Törlés
    2. Először is: áááááá nagyon örülök, hogy megkaptad, már azt hittem, nem fog célba érni, de áááá!!!!^^ és tényleg bocsánat a spontanitásért, csak már annyi kikívánkozott belőlem, vagy nem is tudom:3
      És az animékkel kapcsolatban, pont most fedeztem fel ezt a Kakegurit egy újságban, pedig már épp le akartam írni, hogy ismerős, de nem tudom, mi az, na de így legalább képben vagyok, sé hát megértem, hogy így érzel, nekem is kicsit extrém, úgyhogy én el is kerülöm távolról :o o.O
      És wáááá Free, akartam is kérdezni, ha visszatérek a hiatusomról, hogy hogy állsz vele^^ egyrészt nagyon örülök, hogy tetszik, és remélem, a későbbiekben sem okoz csalódást!:) én valamelyik hétvégén fedeztem fel, hogy még egy csomó kigészítő része van, úgyhogy egy darabig még én is ezzel leszek elfoglalva :D

      Még így a végére annyit, hogy ismét köszönöm a kommentet, mindig felvidít, ha láttam, hogy írtál, nem is tudod, de tényleg ez a napjaim fénypontja^^ ami pedig nálad a Fre!vel/animékkel van, az nálam a doramákkal van, pedig már annyi jelöltem van, de még a bof is ott lebeg a levegőben, de most még géphiány miatt sem tudom folytatni:/ mindenesetre, remélem, mindkettőnknek teljesül a vágya, és egy nap mélyebben is elmerül ezekben a dolgokban! ^^

      Törlés