2018. április 4., szerda

1x nézős animéim



Se nem rossz, se nem jó alkotások, melyek érdekesek voltak, de kicsit fárasztóak is egyben. A mai posztra senki sem tekintsen negatív megnyilvánulásomként, csak szerettem volna összegyűjteni, melyik animék voltak számomra kétesek. Íme hát a lista!

Amber


-------------------------------------------------------------------------
1. Alice to Zouroku

Az az igazság, hogy még a történetét is nehezen fogalmaznám meg ennek a darabnak, ugyanis én magam sem tudom. Van egy kislány, aki az ún. Alice álma képességgel bír - ami minden hozzá hasonló "különcnek" más előnyöket ad -, melynek köszönhetően bármit meg tud teremteni, amit csak elképzel. Ez a lány egy nap megszökik a kutatóintézetből, amiben fogva tartják, és egy idős bácsihoz, Zouroku-hoz kerül, aki ki nem állhatja a feje tetejére állt dolgokat. A lányt a történet feléig a kutatóintézet követi, és azt is hihetnénk, hogy ez a főszál, de mint kiderül nem. Valójában nincs vezető sztori az animében, csak kettő különbözőt raktak össze, ugyanis hamarosan feltűnik egy másik kislány is a képben, aki szintén különleges, de képessége miatt elrontotta az életét, az egyetlen aki segíthet rajta pedig nem más, mint Sana, azaz Zouroku frissen befogadott családtagja.

Ezzel így nem is lett volna semmi baj, ha az első része a történetnek normálisan le van zárva, és nem azt várja az ember még az utolsó részkor is, hogy valahonnan előugorjon valaki, mondván, hogy a kutatóközpontból jött bosszút állni. A második történet befejezése korrekt, viszont túl hamar és egyben túl későn is vette kezdetét. A problémát talán az anime hosszabbításával lehetett volna kiküszöbölni, hiszen 24 részben több időt adhattak volna a készítők a két szál elkülönítésére. Így viszont csak egy katyvasz lett az egészből, amiben néha megcsillan egy-egy érdekes ötlet. Elgondolkodtató volt, de többet nem nézném meg.




2. Dance With Devils

Ez az anime csakis a főhősnő miatt került ide, aki több volt, mint idegesítő. Ritsuka - akinek a nevétől agyvérzést kaptam, annyiszor mondták ki - anyját elrabolják a vámpírok, mert csak ő tudhatja, hol van a Tiltott Grimoire, ami gazdáját hatalomra juttathatja, ezzel megnyervén a háborút, ami már régóta folyik vámpírok és démonok között. A suli, ahova Ritsuka jár imádott - kicsit BOF-os - diáktanácsa tudomást szerez minderről, és felfedik démon kilétüket a lány előtt. Azon túl, hogy mind a négy fiú jól néz ki, és egyértelműen hajt hősnőnkre, a lány nem tudhatja, melyikőjük gondolja komolyan a dolgot, és melyik akarja megtudni, hol van a Grimoire. A dolgot nehezíti, hogy feltűnik Ritsuka testvére is, Lindo, aki ördögűző. Megkezdődik hát a hajsza, hogy kié lesz a Grimoire, na meg Ritsuka szíve.

Persze a szerelmi szál kiszámítható, így én hiába szurkoltam a kedvencemnek, de alapvetően egy izgalmas történetről van szó. Csaták és ármánykodás, meg szemkápráztató képességek bevetése. A sztori egy kicsit az Árnyvadászokra emlékeztetett, amivel nem volt bajom, mert már rég láttam azt a filmet - hiába nem tetszett -, jó volt felidézni az emlékeket. Ahogy azt már fentebb is elmondtam, az egyetlen bökkenő Ritsuka, akit ugyan csak anyja megtalálása és a barátai megmentése hajt, nem a szerelem, de mégis olyan egy naiv és szerencsétlen lény, akit fárasztó volt nézni. Nem képes bevallani magának az érzéseit és egyfolytában össze-vissza futkos. Százszor megmondják neki, hogy MARADJON OTT, AHOL VAN, de ő csak azért is MINDIG elmegy, és aztán csodálkozik, hogy baj lett belőle. A döntése pedig, hogy melyik démonfiú mellett marad, nos... csak annyit mondok, legalább több marad Mage-ból/ből nekem. És ha már itt tartunk, +pozitívum, hogy milyen szépre sikeredtek a dámon/vámpír fiúk! Tényleg olyan szereplők ők, akikbe könnyen belezúghat az ember, és ezt nem is adhatták volna jobban át. Mindenki megtalálta a saját maga kedvencét, és nekem már be sem kell mutatnom azt, aki a elnyerte az én szívemet.

(Még annyi kivetnivalóm viszont lenne, hogy szerintem Ritsuka iskolája és a külvilág elég furcsán lett ábrázolva; az egyik mintha a viktoriánus korból lenne, a másik meg a mai világból. Szerintem nem lett volna baj egyik opcióval sem, ha csak azt használják. A sztori ugyanolyan jól működött volna, ha a múltban játszódott volna, vagy ha a jelenben. De a kettő vegyítése nekem inkább zavaró volt.)



3. Ben-to

Az össz bajom ezzel az animével a túlzott fanservice volt, de miután utánaolvastam megint, és kiderült, hogy amúgy is ecchi, ezért csak magamra tudtam vetni, hogy belekezdtem. De mivel nem szeretek félbehagyni semmit, ezért befejeztem, és egy szórakoztató - de perverz - animével bővült a listám. És épp emiatt a perverzsége miatt nem nézné meg újra, hiába volt ötletes, vicces és izgalmas.

A Ben-to nem másról szól, mint az esténként vívott csatákról a szupermarketekben, amiknek a tétje egy ízletes bento doboz. A szereplők azért harcolnak, hogy aznap legyen mit enniük, de még korgó gyomruk ellenére is jól viselkednek, és betartják a szabályokat, lásd: 1) csak azután indul a csata, miután a Fél-Áras Isten rárakta a leárazós matricákat a bento dobozokra, és becsukódott mögötte a raktár ajtaja és 2) aki már megfogott egy dobozt, azt nem bánthatják. A tisztességes harcosokat hívják Farkasoknak, a zöldfülűeket Kutyáknak, a csalókat pedig Vaddisznónak. A történet során megismerünk sok különféle harcost; vannak, akik büszkén Vaddisznók, vannak, akik csapatban dolgoznak, másoknak nem a fizikai, hanem a lelki támadás megy jól - ezerféle technika, melyek segíthetnek elérni a nagyra becsült bentot, vagy épp babérkoszorús bentot, azaz az összes leárazott dobozos kaja közül is a legfinomabbat!

Nagyon tetszett ez a sztori, szórakoztató és egyedi volt, na meg az étvágyam is megjött tőle. Szép volt a grafika, különösen az ételeknél. Ahogy már mondtam, egyetlen problémám a fanservice-zal volt, de mivel előre szóltak, hogy ez ilyen műfaj, így végül is nem köthetek bele. Minden okés volt, ez az egy nem, így nem is fogom újra nézni, de biztosan szép emlékként gondolok majd vissza rá.



4. One Punch Man


Hogy őszinte legyek, az ég világon semmi bajom nincs ezzel az animével. Vicces volt, izgalmas, voltak szerethető karakterek, minden klappolt. Imádtam minden percét, noha néha egy kicsit unalmassá vált, de alapvetően örömmel ültem le elé.

A történet maga engem a Hancock-ra emlékeztetett - Saitama is egy hős, akit nem értékel a nép, és neki is be kell bizonyítania, hogy segíteni akar. Ugyanakkor túl erős is, nem találja a hozzá méltó ellenfelet, és ez lelombozza. Haja kihullott az edzéstől, aminek köszönhetően akkora erőre tett szert, hogy egyetlen ütéssel teríti le a gonoszokat.
Annak ellenére, hogy a világ is és Saitama is látszólag le van egyszerűsítve, mégis ott van  háttérben a valóság keserűsége, de főhősünk nem problémázik, csak teszi, amit jónak lát, és ez be is szokott jönni. Pont azért lesz szerethető karakter, mert semmit sem bonyolít túl, nem kalandozik el a figyelme, és mert emberi. Látható benne az a személyiség, amire talán titkon mindannyian vágyunk.

Bár hullanak a belsőségek és a végtagok az animében, azért én mégis egy szeretetre méltó animének gondolom a One Punch Man-t, ami belopta magát a szívembe komolytalan komolyságával és imádni való szereplőivel.  Az egyetlen ok, amiért nem nézném újra - legalábbis most biztosan nem -, hogy jelenleg túl sok más anime is érdekel, és nem akarnék ezzel foglalkozni. Így az OPM tulajdonképpen egy kakukktojás a listán, hiszen biztosan újra találkozni fogok vele, csupán csak nem a közeljövőben.
-------------------------------------------------------------------------

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése