2018. április 25., szerda

Ezüst Hajú és a vadász #2〖DAISUGA〗


A TÖRTÉNET FOLYTATÓDIK
by: Szigl Tamara


- Elnézést kérek a faragatlan viselkedésemért, amúgy nem vagyok ilyen - mondta Suga, miközben eltolt az útjából egy faágat - De ez még nem jelenti azt, hogy meg is bízok benned - fordult hátra összehúzott szemekkel a mögötte haladó Daichira.

- Nem is gondoltam erre egy pillanatra sem - motyogta az fáradtan. Már 1 órája meneteltek.


- Viszont kitaláltam valamit - folytatta zavartalanul Ezüst Hajú. Elhúzott még egy ágat, majd utat engedett a vadásznak. Daichi előre lépett, és a bokrokkal körbevett, szentélyszerű rejtekhelyen egy szarvast látott meg. Az állat lassan lélegzett.

- Ez itt Ikki. Mindenféle szert kevertem már neki, de egyik sem hatott. Azt hiszem, már túl öreg és végelgyengülésben fog meghalni. Fáj ezt mondanom, de muszáj lesz elaltatni.

- Arra gondolsz, hogy az ő... szívét vigyem el a királynak?

- Ez talán hosszútávon nem jó megoldás, de lehet, hogy megteszi. Ikkinek már úgyis... mindegy. Csak... még hadd búcsúzzak el tőle.

***

Beesteledett. Suga az erdő széléig kísérte Daichit.

- Remélem, beveszi a dolgot - fordult a vadász Ezüst Hajú felé. Az csak szó nélkül bólintott.

- Én is nagyon remélem - mondta hosszú hallgatás után - Köszönöm, Sawamura-sa...

- Hívj csak Daichinak.

- Daichi... egyszer meghálálom valahogy - fejezte be a mondandóját Suga, azzal eltűnt az erdő mélyén.

***

- Suga! Suga!

- Hát megint itt vagy? - ugrott le egy fáról Ezüst Hajú. Daichi vidám mosollyal fordult felé.

- A király elhitte! Azt gondolja, halott vagy! Megmenekültél!

Suga halványan elmosolyodott.

- De még mindig nem értem, ez miért is jó neked.

- A barátok segítenek egymásnak, nem? - kérdezte Daichi cinkos mosollyal az arcán.

- Barátok? - nézett rá meglepetten Suga, majd felnevetett - Te tényleg egy igazi gyerek vagy! De jól van, legyünk akkor barátok. Végül is, neked köszönhetem az életemet. Viszont nem hiszem, hogy csak a hír miatt jöttél ma is el. Vagy talán rosszul gondolom, barátom? - lökte meg könyökével finoman Daichit.

- Igazság szerint veled akartam tölteni a napot. Gondoltam, taníthatnál nekem egy-két dolgot - mondta a vadász most már kevésbé magabiztosan. 

Suga összehúzott szemöldökkel méregette  a fiút, majd bólintott.

- Miért is ne... gyere utánam.

***

Mindez hónapokkal ezelőtt történt. Az idő múlásával Ezüst Hajú és a vadász megismerték egymást és igazi barátokká váltak. Suga mindig tudott valami újat mutatni Daichinak, aki egyre több időt akart az erdőben - vagy inkább a barátja társaságában - tölteni. Többé nem vadászott, álruhában a piacon vette azt, amit aztán a királynak adott. Bejött a csel, és Daichi nem is érezhette volna jobban magát. Ez az édes gondtalanság azonban óvatlanná tette, és egy nap a király egyik testőre rajtakapta őt fácán vásárlás közben. Persze azonnal jelentette az ügyet a felségnek, aki irdatlan haragra gerjedt.

- Az az átkozott, mindvégig hazudott! Pedig még a második esélyt is megadtam neki! Nincs más hátra... mágus! Hol van ilyenkor az a naplopó?

A trónterembe egy csuklyás alak lépett be. Csak szeme gonosz csillogását lehett látni, mely a vért is megfagyasztotta az emberben.

- Szólított, király-sama? - kérdezte rekedtes hangon, mire hatalmas csend telepedett a helységre; a varázsló ritkán beszélt, de amikor igen, akkor is csak átkok jöttek ki a száján. Nem csoda hát, hogy egy pillanatra mindenki megdermedt ijedtében.

- Igen, nos... lenne itt egy elintézni való - mondta remegve a király. Előbbi bátorsága azonnal az inába szállt - Az erdőben van egy nemkívánatos személy. El kéne tenni láb alól. A kinézete, hát... Tükör! Mutasd a remetét az erdőben!

A tükör pár percen belül már mutatta is Sugát, aki épp virágot szedett egy réten. Hirtelen beúszott a képbe Daichi is, aki Ezüst Hajú mögé lopózva egy virágkoszorút tett a fiú fejére, majd mindketten elnevették magukat.

- Az az áruló... - csikorgatta a fogait a király, de észbe kapva megköszörülte a torkát - Ő lenne az eltávolítandó szemé...

A trónteremben híre-hamva sem volt a varázslónak. Sejtelmes mosollyal az arcán teleportált el a királytól egyenesen az erdő szélére.

- Ez könnyű lesz.

***

- Daichi, elég már - nevetett Suga, és újfent levette a koszorút, de a vadász mindig visszarakta. A felhasznált virágok már kókadoztak ettől a huzavonától.

- De olyan jól áll - mosolygott Daichi, és megint visszatette a fiú fejére a díszt. Az már csak beletörődve fordult vissza, és folytatta a munkáját; valami különleges új szert kevert, amivel - elmondása szerint legalábbis - könnyen meg lehet gyógyítani a súlyosabban sérült állatokat is.

- Mindig idekint dolgozol? - kérdezte kíváncsian Daichi, áthajolva a fiú válla felett.

- Nem, túl veszélyes. Bármikor akadhat valami sürgős eset, és akkor nem hagyhatom itt a felszerelésemet. De most olyan szép az idő, és te is itt vagy, mi baj történhetne?

Daichi látta, hogy Suga enyhén elpirul, és direkt nem néz a szemébe. Azt gondolta, itt a megfelelő alkalom, hogy végre elmondjon valami nagyon fontos dolgot.

- Suga, beszélhetnénk?

- Most is beszélünk - mosolygott Ezüst Hajú.

- Igaz... nos, arról lenne szó, hogy sokat gondolkoztam ezen, és rájöttem, hogy szeret...-

- Te is hallottad ezt? - intette le Suga. Daichi nem tudta, hogy az izgalomtól, vagy az előbbi szótól, de Ezüst Hajúnak hirtelen nagyon piros lett az arca. Az látszott rajta, hogy koncentrál és, hogy fülel, de Daichi nem tudta eldönteni, hogy tényleg hallott-e valamit, vagy megjátssza magát, hogy ne legyen kínos a helyzet, amiért nem viszonozza az érzéseit. A vadász rögtön lelombozódott, sőt, egy kicsit még dühös is lett a fiúra.

- Gyere, nézzük meg mi van arra! - mondta Suga, és választ nem várva már indult is a fák felé. Daichi morogva állt egy helyben, reménykedett, hogy Ezüst Hajú majd észreveszi, hogy nem követi őt, és akkor visszajön, ő pedig végre elmondhatja azt, amit akart. Ám ez nemcsak, hogy nem történt meg, de még ráadásul Suga vissza is kiáltott, hogy Daichi hozza utána a cuccait, mert lehet, hogy megsebesült egy állat, és akkor jól fog jönni az új főzet. A vadász szinte már egy 6 éves gyereket megszégyenítően indult a fiú után; magában motyogott, mennyire igazságtalanság ez, szemöldöke, homloka ráncolva, a kezében lévő üvegcsét pedig minden lépésnél el akarta dobni valami bokorba, ahol aztán senki nem találja majd meg.

- A fenébe ezzel az egésszel. Akár tetszik neki, akár nem, elmondom, hogy mit érzek iránta - döntötte el végül - Hé, Suga! - kiáltotta, amikor végre utolérte a fiút, de nem tudta befejezni a mondatot. Ezüst Hajú eszméletlenül feküdt a földön, kezében egy plüss mókussal. Felette a király varázslója állt, akit Daichi jól ismert.

- Te meg mit...?

- Á, Sawamura Daichi. Rég láttalak, öreg barátom. Mi újság? - kérdezte könnyedén a mágus.

- Mit csináltál Sugával?! Istenemre mondom, megöllek! - már nyúlt volna a fegyvereiért, de keze csupán a levegőbe markolt bele. Minden Suga búvóhelyén maradt.

- Ahogy látom, ezt inkább én fogom véghezvinni rajtad - mondta ijesztően mosolyogva, és már a vadászra is szegezte a pálcáját - A király nem tűr meg árulókat az udvarában.

- Mondja ezt, aki csinos összegért cserébe megmérgezné az anyját is!

Daichi felkészült, hogy puszta kézzel rohanjon neki az ellenségnek, de abban a pillanatban 7 szellem jelent meg előtte, védelmezve őt és az eszméletlen fiút.

- Mit művelsz, Sawamura?! - kiáltotta a varázsló.

- Ezt nem én...

Daichi szólni sem bírt. Az erdő szellemei... hát léteznek.

Nem kellett sok idő, és a varázsló maga is rájött, hogy ezt bizony nem a vadász idézte meg, és kapcsolt az agya, kik is állnak előtte. Több sem kellett neki, hogy a pár perccel ezelőtti bátorsága elpárologjon. Remegve hátrálni kezdett. Kezéből kiesett pálcája, amit az egyik szellem rögtön el is tört. Már nem tudott teleportálni. Véletlenül rálépett köpenye szárára, mire a porba esett, a csukja leesett róla, és felfedte eltorzult, rettegő arcát. Mint valami kutya, futásnak eredt, három szellem pedig ment utána. Daichi nem is ért rá ezzel foglalkozni, Sugához szaladt.

- Ezüst Hajú, ne hagyj magamra! Épp ma akartam elmondani, hogy én... szeretlek! Nem halhatsz most meg! Kérlek... - Daichi kétségbeesetten rázta Suga testét, de azon semmi változás nem látszott. Az itt maradt szellemek közben köréjük gyűltek. Csendben figyelték az eseményeket, de egyikőjük hirtelen megszólalt:

- Vidd a barátodat biztonságos helyre. Még nem halt meg, de új veszély fenyegeti.

FOLYTATÁS HAMAROSAN

3 megjegyzés:

  1. áh cliffhanger! most csak egy rövidke, satnya kommentre futja, mindenesetre nagyon megörültem a folytatásnak és még sokkal kíváncsibbá tett, hogy hogyan alakulnak a dolgok, remélem, hogy Suga rendbe jön, és hogy végre tudomást szerez Daichi érzelmeiről (áhhh nem igaz, hogy pont nem sikerült végigvinni a szerelmi vallomást xD) ezt a királyt meg valaki nagyon gyorsan nyírja már ki xD szóval, megint csak jó volt olvasni ezt a részt, és mint mindig, most is várom a következő bejegyzéseket ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen!!!!^^ :3 most, hogy letudtam a legnagyobb félelmemet - lásd kémia tz - úgy érzem, bármire képes vagyok, úgyhogy folytatás hamarosan!^^ (aztán kiderül, hogy karó lett, na sebaj xD ) (ó, amúgy írtam közben blogodra is!! na de megyek is, aludj jól! :) )

      Törlés
  2. ^^ haha, tuti nem!! xD áj belív in jú, biztos jól sikerült!! és köszönöm, vissza is írtam :)

    VálaszTörlés