2018. május 26., szombat

Nosztalgia ⇨ 3 x Seventeen



Igazából nincs min nagyon nosztalgiázni, hiszen csupán 7 hónapja ismerem a bandát, így hát korántsem tudnék azokról az időkről beszélni, amikor még kezdők voltak - még akkor sem, ha megnéztem szinte az összes műsort, amiben benne voltak. Ennek, és kpopos hiatusom ellenére is szeretnék írni egy-két sort arról, mit is jelentenek ők számomra, és hogy mit gondolok a jelenről, amiben most követem őket figyelemmel.


Kevés olyan banda van, akik megőrzik igazi stílusukat. Nem kell itt feltétlen hangzásra vagy koncepciókra gondolni, hiszen a változás szükséges folyamat, ami minden zenész és egyéb ember életében eljön. Mégis van valami, egy kis dolog, amitől xy csapat az lesz, aki. Ezt nem lehet hallani vagy látni, pusztán csak érezni. Én tiszta szívemből úgy gondolom, hogy hiába 3 év, a Seventeen egy pillanatra sem vesztette el ezt az apró micsodát, ami igazán Seventeen-é teszi őket. Szorosan fogják, vigyáznak rá, mint a szemük fényére, és ez (is) az, ami különlegessé teszi őket. Nem tudom, hogy van-e "jogom" a régebbi Caratokkal együtt ünnepelni a debütálásuk évfordulóját, hiszen ahogy fent is említettem, nem vagyok olyan régóta a színen, és hol van még az, hogy nekem legyen éves mérföldkövem a bandával, de muszáj leírnom a véleményem.

Ez is csak azt bizonyítja, hogy a fiúk rövid idő alatt a szívemhez tudtak nőni, márpedig ez az ő érdemük. Bárkit be tudnak vonzani a stílusukkal és a kisugárzásukkal - aminek nem az a titka, hogy viccesek a műsorokban, vagy hogy sírnak, ha nyernek. Emögött csak az rejlik, hogy élvezik azt, amit csinálnak. Örülnek, hogy megoszthatják egymással a szeretetüket a zene iránt, és emiatt igazi csapattá kovácsolódtak. Ugyanakkor nem csak együtt, de külön-külön is remekel teljesítenek, ami jó példa arra, hogy hiába vannak barátaid, a legfontosabb dolgokat végül is saját magad erejéből kell teljesítened és a legfontosabb harcokat neked kell megvívnod. A Seventeen számomra egy tökéletes egyensúlyban lévő mérleg: megmutatja azt, hogy hogyan élvezzük az életet, de megtanít a kemény munkára is. Reprezentálja a csapatmunka erejét, de példát mutat a saját utunk járásában is. Megengedi, hogy sírjunk, de nevetésre is biztat. Ilyen csapattal tényleg nem találkoztam még soha.

A tagokról jól tudom, hogy nem tökéletesek ők sem. Van, akinek alkalmi viselkedésével nem is értek egyet. De a tehetségüket nem lehet megkérdőjelezni, és még a ritkán összeszaladó szemöldököm ellenére is én szeretném azt hinni, hogy ők jó emberek. Nyilván nem ismerem őket, de abból, amit láttam, az én szememben biztosan a hőseim. Nem is, inkább a barátaim. Elvarázsoltak, de nem olyan "oppa, notice me" szinten, hanem rendesen, mint emberek maguk. Ha rájuk nézek, nem a férj-jelöltjeimet látom bennük, hanem az igazi, szerető barátaimat. Akik elfogadnak és támogatnak úgy, ahogy vagyok.

És épp ezért, én is elfogadom és támogatom őket úgy, ahogy vannak, mert bár nem tudom mit hoz a jövő, szinte majdnem biztos vagyok benne, hogy sosem fogok elpártolni tőlük. Még ha nem is lesznek mindig együtt - mert nyilván semmi sem tart örökké -, én figyelni fogom őket a távolból is, bárhová is sodorja őket az élet. Hiszek bennük, és tiszta szívemből drukkolok nekik, hogy legyen nagyon boldog és gyönyörű életük.

Még sok-sok évfordulót kívánok a Seventeen-nek és izgatottan várom, milyen cb-kkel fognak visszatérni. Addig is maradok hű Carat. 💎

Amber

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése