2018. május 18., péntek

Nosztalgia ⇨ Üzenet Leának



Eltelt 1 év mióta kiraktam ezt a posztot az akkori személyes blogomra, az Ultraviolence-re, de mivel a lány, akiről szól ez az egész nagyon fontos nekem, ezért arra gondoltam, hogy ismét publikálom. Legfőbbképpen miattad, Lea, mert szeretném, ha tudnád, hogy tényleg nagyon sokat köszönhetek neked! Nem is tudom, mit kéne mondanom még... köszönöm ezt a 4 évet! ♡♡♡

Ui.: Tényleg sosem fogom elfelejteni, amikor aznap hajnalban beszéltünk. Hihetetlenül sokat segítettél, és bizton állíthatom, életem legjobb döntése volt, hogy rád írtam anno.

~Tami




-------------------------------------------------------------------------
Lea. Tudom, hogy olvasod ezeket a sorokat. Ez egy nagyon különleges nap. Ma van pontosan 3 éve, hogy elkezdtünk beszélgetni. Kikerestem a kezdeti levelezésinket a Starity rendszeréből, és bizony 2014 május 18-án válaszoltál nekem a béna kis üzenetemre, ami miatt még ma is ég az arcom. Akkor még nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen fontos leszel nekem, de ahogy mondtam, eltelt 3 év, és annyi minden történt.

Talán nem tudod, de rengeteg mindent köszönhetek neked. Mindig ott voltál nekem, ha szükségem volt rád, mindig támogattál, pedig soha nem találkoztunk, soha nem beszéltünk élőben. Jobb barátom voltál, mint azok, akik itt voltak a közvetlen környezetemben, és sokáig gondolkoztam rajta, hogy mivel hálálhatnám meg ezt neked.

Habár én egyáltalán nem érzem a korkülönbség hátrányait köztünk, néha mégis rossz érzésem volt ezzel kapcsolatban, hiszen amíg te könnyen tudsz nekem segíteni, addig én mit mondhatnék neked? Igyekeztem mindig a lehető legjobb tanácsokat adni neked, és támogatni mindenben, amiben csak lehetett, de ezt nem éreztem elégnek. Örültem, hogy a szülinapodon küldhettem neked képeslapot, legalább ennyivel meghálálhattam neked az elmúlt éveket. De mégis, ez így sem sok.

Úgyhogy most itt vagyok. És ha már ennyire támogattál az Ultraviolence-ben (is), akkor miért is ne írhatnék egy ilyen posztot? Elvégre igazán megérdemled.

Ahogy megérdemled a boldogságot, a szeretetet, a törődést és a figyelmet is. Páratlanul írsz, imádom az összes történetedet, fantasztikus barát vagy, mindig előtérbe helyezed a másikat, és odaadóan támogatod őt.

Bátran kijelenthetem, hogy te vagy a legeslegjobb barátnőm, és egyértelműen nem lennék most itt, ha mi anno nem kezdünk el levelezni. Nem lennék ugyanez az ember. Nem lenne LIS, nem lenne egy csomó banda és énekes a zenelejátszómon, nem lenne a montreali képeslap a falamon, de, ami a legfontosabb, hogy nem lenne megkönnyebbült mosoly az arcomon esténként, miután beszéltem veled. Örökké az adósod leszek!



Tudom, hogy neked sem könnyű az életed, hogy vannak problémáid, amiken én talán nem tudok segíteni, de remélem, hogy segíthetek neked valahogy, még ha az csak annyi is, hogy meghallgatlak. A fenti képek neked szólnak. Szeretlek és nem akarlak elveszíteni. És bármi történjen is, én mindig itt leszek neked.



Na jó, abba hagyom, már így is itt bőgök a monitor előtt, ilyen nagyon nyálas csöpögésbe pedig nem akarok esni, úgyhogy csak annyit, hogy sok sikert az életben, ne aggódj, mert minden rendben lesz, és hozzám bármikor fordulhatsz!



A létező legnagyobb virtuális ölelés: (((((((((())))))))))



Köszönöm ezt a 3 évet. Még legalább ennyit kívánok magunknak. ❤︎

Tami

-------------------------------------------------------------------------

2 megjegyzés:

  1. <33333 első olvasásnál is amazonas folyt végig az arcomon, most meg pláne. nagyon köszönöm ((((((()))))))))

    VálaszTörlés