2018. december 31., hétfő

Nosztalgia ⇨ Az év legjobb pillanatai - 2018

Szóval újra véget ér egy év, magunk mögött hagyjuk a múltat, és bizakodva 2019 felé nézünk. Én is ezt teszem, bár volt egy-két pillanat, amikor 2018-at fantasztikusnak éreztem, és ma ezekről emlékezek meg. Szeretném minden rossz ellenére hálásan lezárni ezt az évet, és ti is kövessétek a példámat, mert minél kevesebb a negatív érzés bennünk - amik néha fel sem tűnnek nekünk, hogy bennünk vannak -, annál könnyebb lehet az életünk. Kezdjük 2019-et a lehető legpozitívabban együtt!

Nehezen emlékszem vissza 2018 elejére, ugyanis nem jut eszembe semmi különleges. A dolgok igazán tavasszal indultak be, amikor újra rákaptam az olvasásra, ami aztán az egész nyaramat megpecsételte. Az a 3 hónap aktív könyvfalás mindenképpen az egyik legjobb időszaka volt az évemnek, az őszről nem is beszélve, amikor a szülinapom miatt még több kötetre tehettem szert. Új és régi történetek is elém kerültek, kiolvastam rég elkezdett és félbehagyott darabokat, és tényleg több lettem tőlük. Könyvek közül 2018-ban a Legyek Ura és a Sosehol tetszett a legjobban.


Még a nyár elején történt velem az év egyik legfontosabb eseménye, azaz, hogy levágták a hajamat. Miután egy magát fodrásznak tekintő nőszemély teljesen elrontotta a frizurámat, betelt a pohár, és végleg elhatároztam, hogy a lehető legrövidebbre vágatom a hajamat. Egyáltalán nem bántam meg, sőt, szerintem most nézek ki a legjobban, bár tény, hogy ennek is megvannak a maga hátulütői; kezdve azzal, hogy hihetetlenül gyorsan nő, főleg, ha nem akarom. Jelenleg gondolkozok rajta, hogy kicsit várok, amíg hosszabb lesz, de arra biztosan rájöttem, hogy soha többé nem akarok váll alatt érő frizurát, így ha valamivel hosszabb is lesz, maximum a fülem aljáig fog érni.

Haladva az ősz felé, ami kétségtelenül az egyik legfontosabb dolog az EXO comeback, amiről már olvashattátok a véleményemet. Igazából nem is lehet rendesen elmagyarázni, mennyire tökéletes és fantasztikus számomra az egész lemez. Bátran merem állítani, hogy nem csak az év legjobb, de az EXO eddigi legminőségibb korongját kapták a rajongók, így ha van valami, ami biztosan megmarad 2018-ból számomra, akkor az mindenképpen a 9 jómadár visszatérése.

És ha már kpop, a Seventeen-nel is történtek dolgok, ugyanis a My K-Blog sorsolást hirdetett, és én nyertem meg a fiúk Teen,Age-es poszterét! Nagyon meglepődtem, sosem gondoltam volna, hogy esélyes vagyok, annyi jelentkező volt, de még is én lettem a szerencsés. Hihetetlenül hálás vagyok a lehetőségért és a nyereményért is, úgyhogy innen is köszönet a MKB csapatának! ♡

Koreából sosem elég, ezért fontos megemlítenem a rengeteg programot, amire elmentem ázsiai rajongásom fényében. Először ott van a Koreai Kulturális Fesztivál, melyen rengeteg ajándékot és élményt szereztem. Írhattam koreaiul (gyorsan elmesélem, hogy előttem egy koreai bácsi ült, és látta, hogy remeg a kezem, és mosolyogva mondta nekem magyarul, hogy "nyugodtan", utána pedig, amikor kész lettem, megdicsérte, hogy "szép" lett, és waaaaaaa, rögtön kineveztem fogadott nagyapámnak), láthattam koreai sminkest, megismerkedhettem az ELTE BTK koreai tanszékével egy kicsit jobban, és úgy unblock 100%-osan jól érezhettem magamat. Imádtam. Ezek után a Koreai Kulturális Központban anyával filmvetítésen voltunk, ahol a feledhetetlen és iszonyat vicces Csoszoni Nyomozót néztük, majd igazi moziban folytattuk a filmmaratont a 11. Koreai Filmfesztiválon, amiről írtam is beszámolót. Végre rendesen rákaptam a drámákra is, így már nem csak a Boys Over Flowers szerepel a listám kipipált részén, és sok olyan EXO-val kapcsolatos darabot is megnéztem, amit már rég terveztem, mondjuk D.O főszereplésével a My Annoying Brother-t.

Mégis, mindezek ellenére, ami számomra 2018-ban a legfontosabb, hogy végre legyőztem a szorongásomat, és újra tudok rendesen enni. Voltak ezzel bajaim régebben, de hála ennek a 12 hónapnak, a rengeteg programnak és pozitivitásnak, újra erősnek érzem magamat. Úgy hiszem, megkomolyodtam (már csak annyira, amennyire kell, amúgy még mindig egy könnyen fangörcsölő 6 éves vagyok) és kitapasztaltam sok mindent. Készen állok döntéseket hozni és kiállni a véleményemért.

Nektek is csak bátorságot és önbizalmat kívánok 2019-re, ami remélhetőleg mindannyiunk éve lesz. Vagy ha nem is, mindig lesz jobb. Bízzatok és szeressétek azt a keveset is, ami van, legyetek boldogak és erősek! Hwaiting mindenkinek és találkozunk 2019-ben!

Amber

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése