2020. december 31., csütörtök

2020 könyves összegzője

releváns tartalmak még: x  x  x

Azt hiszem, mindenki nevében mondhatom, hogy ha eddig éreztük is azt, hogy egy év sosem akar véget érni, egyik sem volt olyan maratoni hosszúságú, mint 2020. Ha nem is pipálhattunk ki minden pontot a januári listánkról, amit még nagy reményekkel írtunk, az mindenképpen hatalmas pozitívum, hogy mindezt most túléltük, és itt vagyunk, ezért hát ne csüggedjünk.

Ahogy mindig, a könyvek nagy kapaszkodók voltak számomra egész 2020-ban. A kedvenc olvasmányaimon túl ezúttal megemlítenék olyan történeteket is, amiktől esetleg többet vártam, amik kifejezetten csalódást és/vagy teljes traumát okoztak, mesélnék a teljesítményemről összességben és persze nem hagyhatom ki a terveimet a jövő évre nézve sem.

2020 a második év volt, amit tudatosan dokumentáltam olvasmányok terén (is), ezért hát visszatekintésemet nagyban megkönnyíti a határidő-és olvasónapló(i)m, illetve a nyáron létrehozott Molyos profilom, amibe aztán szépen feltöltögettem a könyveimet. Nagy áldás ez, hiszen az agyam önkényes dönti el, mire akar emlékezni, mire nem, arról nem is beszélve, hogy annak, aki viszonylag sokat olvas, nehéz lehet észben tartani így decemberre, hogy milyen olvasmányokkal kezdte az évet.
Tavaly némineműleg átvette az uralmat felettem a vágy, hogy meglegyen a 70 könyv, ám ez nem sikerült, én pedig ráébredtem, mennyire bolond voltam, hogy 2019 végére már úgy olvastam, mint a gép, és csak az számított, hogy a számok egyre nagyobbak legyenek. Ezen változtatni kívántam, így 2020-ban egy szerény 50-es listát állítottam össze, rajta olyan könyvekkel, amiket vagy régóta el akartam olvasni, vagy csak szimplán frissen kaptam őket, és érdekeltek. Ezeket egész jól húzogattam ki még az év első felében, a másodikban viszont el-elhajóztam más vizekre; legfőképpen azért, mert rengeteg új könyvet kaptam. Bőven el lettem látva, hiszen volt itt egy Stephen King-életmű felhajtás, csak mert nagyon megszerettem az írót, volt itt egy kis klasszikus irodalom-utánpótlás, hogy az emelt magyar érettségihez minden kéznél legyen, és persze volt szülinap, karácsony, stb. Úgyhogy az elsődleges célom 2021-re, hogy a saját könyveim olvasottságát felvigyem legalább 50%-ra, és semmiképpen se szerezzek be 10-nél több kötetet. (Ha később azt mondanám, ilyet sosem terveztem, L, drágám, kérlek, fogj le.) Ezzel együtt az 50 könyvet továbbra is szeretném elérni, ezúttal pedig egy pontosabb listát állítok majd össze, amiről ha nem is mindet, de a legtöbb könyvet biztosan el fogom olvasni.

Na de térjünk vissza 2020-ba, amit nagy reményekkel indítottam - és bizonyos szinten elégedett is vagyok, hiszen hiába a vírus, lényegében a 3 nagy célomat elértem idén. Ebből az egyik 50 könyv kiolvasása volt, úgy, hogy azokat tényleg élvezetből tegyem, ne pedig a hajtás miatt. Ezt a számot végül túlteljesítettem, de persze, ha pont csak annyi lenne, amennyit eredetileg akartam, akkor is lenne bőven miről beszélni... :)

AZ ELSŐ...

Dion Leonard: Találkozás Góbival

Az évet Góbi történetével kezdtem, a kiskutyával, aki a szerzőt elkísérte futóversenyén, és vele együtt tette meg a maratoni távot. Édesapámtól kaptam ezt a könyvet, és mivel kutyákról mindig jó olvasni, úgy gondoltam, ez egy kellemes nyitása lesz 2020-nak. Az elmaradhatatlan édes jeleneteken túl azonban sokkal többet is rejt ez a könyv, hiszen Góbi eltűnése egy olyan országban, ahol az emberek nem riadnak vissza a kutyahús elfogyasztásától nyomasztó, és a szerzővel együtt izgulhatunk, vajon egymásra talál-e Dion és Góbi. A nyelvi és kulturális különbségek szorongatják a torkunkat, de közben minduntalan szemtanúi lehetünk az emberi jóságnak, segítőkészségnek, és persze a szeretetnek, ami szinte azonnal kialakul az író és történetének főhőse között. Olvasmányos volt, arról nem is beszélve, hogy olyan történettel gazdagodhattam, amiről még nem hallottam, pedig megtörtént.

AZ UTOLSÓ...
technikailag nem, de most így lesz

Bea Jonhson: Zero Waste otthon

Március óta "szenvedtem" ezzel a könyvvel, így nagyon örülök, hogy még 2021 előtt be tudtam fejezni. Alapvetően azt gondolom, azért ment ilyen lassan, mert nem egy kalandos történetről van szó; több oldalnyi recept, tipp és trükk található ebben a könyvben, mindezt a zero waste, azaz a hulladékmentes életmód jegyében. Az írónő korábbi és jelenlegi  életéről is rengeteget megtudhatunk, többek között azt, hogy meglehetősen pazarlóan töltötte mindennapjait, amíg a zero waste színre nem lépett. Mivel laikus vagyok, számos érdekes ténnyel szolgált a kötet - ami lehet, a haladóbbaknak kevésbé lehetett hasznos -, és különösen az tetszett benne, hogy a háztartás és az azon túli világ minden részletére kiterjedő információkat kapunk. Alapos munka, lehet nem a legjobb, de számomra élvezhető és tanulságos volt.


AMIKTŐL SOKAT VÁRTAM, DE...
nem leszek túl népszerű ezek után

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

Oké, értem. Valóban szörnyű, kegyetlen jövőt fest le, és tényleg remélem, hogy sosem válik ez valóra. Ugyanakkor valahogy nem tudtam beleélni magamat, nem tudott annyira elrettenteni. Nagy a felhajtás körülötte, de ha nincs az utószó, nem hiszem, hogy ilyen jól értékeltem volna. Számomra az az utolsó pár oldal jelentette a nagy csavart, addig kár vagy nem kár, de semlegesen álltam a történethez. Nem tudom pontosan, mi csúszott ennyire el köztem és a könyv között, hiszen Atwoodról beszélünk, ráadásul minden könyvén csak az szerepel, "A szolgálólány meséjének írójától". Elismerem, hogy csodásan ír, elismerem a rémképeit a jövőről, elismerem, hogy ez egy fontos könyv, de számomra nem túl kiemelkedő, mint élmény. A Testamentumok ettől függetlenül érdekel, a sorozat viszont véleményem szerint borzasztó volt, és attól távol fogom magamat tartani.

Gabriel Tallent: Drága kis szívem

Csodás borító, borzalmas téma. Mármint lelkileg. Hiszen a családon belüli erőszak sosem lehet szívet melengető. Valóban komoly a könyv, nem lehet félvállról venni, és iszonyat szépen, ugyanakkor nyersen, részletesen van ábrázolva benne minden. Ahogy előbb sem, itt sem tudom megmagyarázni, mégis miért érzek némi savanyúságot a könyvvel kapcsolatban. Volt némi logikai malőr benne, amitől egy ponton csak néztem, most hogy is kerültünk ide, ilyen hamar, valamint a szereplők sem érintettek meg különösebben. Ugyanakkor mégsem szívesen mondom, hogy ez úgy rossz, ahogy van, mert anno megfogott, érdekelt a történet, és néha még most is gondolok rá. Talán csak nem megfelelő időben kezdtem el, ahogy Atwood történetét sem, ezért adnék majd nekik egy esélyt újraolvasással, hogy friss szemmel hogyan tekintek majd rájuk, de ez biztosan nem most lesz.

Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Egy jól leadott Babits után, aki tökéletesen a szívemhez nőtt, azt vártam, Kosztolányi lesz a csúcs. Szavak nincsenek arra, mennyire átvertek, megvezetettek, kihasználtak. Találkoztam már életemben olyan bűn rossz könyvekkel, hogy bármikor háborút tudnék kirobbantani miattuk, és hiába tetszik ez az értékelhetetlen valami bárkinek is, ez életem egyik legszörnyűbb élménye volt. Elszenvedni ezt maga a pokol, és könnyen meglehet, hogy emiatt soha többé egy Kosztolányis írásra sem nézek rá. Nem akarok fröcsögni, megtettem azt már máshol, máskor, legyen annyi elég, hogy Édes Anna inkább Színtelen-Szagtalan Anna, ugyanis ilyen sekélyes, semmilyen, sodródó, szerencsétlen karaktert én még nem láttam. Az meg, hogy róla szól az egész könyv, egy igazi tortúra. Soha többet, és inkább gondolni sem akarok rá.

John Updike: A farm

Korábban próbálkoztam az Eastwicki boszorkányokkal, de már az első pár oldal után éreztem, hogy itt olyan fokú magas irodalmiság van, hogy egy pillanatra vissza kell tennem a polcra. A farm sem különb, ám rövidsége miatt nem adtam fel olyan könnyen. Az író gyönyörűen fogalmaz, szinte már fullasztóan, éreztem, hogy ott vagyok a sorok között. Ugyanakkor ez magas szintű koncentrációt is igényel, így engem a legkisebb zaj is megzavart. Emiatt nehezen olvastam a könyvet, arról nem is beszélve, hogy meg voltam győződve, hogy valami tragikus eseménybe torkollik a történet, de ebből nem alakult ki semmi. Nem különösebben csalódtam, de azért valamivel többet szerettem volna ahhoz, hogy ezt egy jó élménynek tudjam be.

AMIKTŐL SEMMIT SEM VÁRTAM, DE...

Margaret Atwood: Guvat és Gazella ; Maddaddam

Az első rész azért, mert úgy, hogy előtte semmit sem olvastam az írónőtől, nem kecsegtetett nagy reményekkel, így, hogy egy trilógiába kezdtem bele vakon. A harmadik pedig azért, meg míg az első rész fantasztikus volt, a másodikban számomra leült a hangulat, így félve kezdtem bele a befejezésbe. Az év legjobb könyvei között szerepel ez a kettő kötet, a trilógia maga pedig életem legjobb sorozatai között. Mivel korábban már meséltem ezekről bővebben, most nem is folytatnám a nyáladzást.

Joe Hill: Locke & Key

Nem vagyok képregény rajongó, noha kisebb koromban olvastam egyet-kettőt, a könyveket mindig is többre tartottam. De a jó isten lássa a lelkemet, ezek után nyitottabb leszek rájuk. Csak azért kezdtem el, mert hát Mr. King fiáról van szó, nézzük mit alkotott, és te jó ég, ebben a családban a kreativitás ott fut az erekben. Imádtam elejétől a végégig. Izgultam, féltem, sőt, rettegtem, nevettem és még sírtam is. Mindenkinek érdemes ránéznie - de csak úgy, ha a sorozattól nagyon távol marad, az ugyanis hihetetlenül kifordítja magából a történetet, és ezt egyáltalán nem jó értelemben teszi.

Edgar Keret: Hét bő esztendő

Véletlen folytán találtam rá; a borító élénksége vonzott. Nem tudtam semmit az íróról, annyira a fülszöveg sem volt hűha. Később ugyan megláttam, hogy Simon Márton fordította, ami reflexként beindította nálam, hogy akkor ezt most elolvassuk, de abszolút zsákbamacska volt, főleg, hogy előtte sehol sem láttam ezt a könyvet. Nagyon tetszett, és ha nem lett volna az, hogy a lábjegyzetek teljes hiányának végett sokszor jöttem zavarba különleges fogalmak miatt, akkor még kedvencnek is mondanám, hiszen az író olyan szeretettel és humorral beszél mindenről, még a legkegyetlenebb dolgokról is, hogy egyszerűen nem lehet nem azt mondani a polcra történő visszahelyezés után, hogy milyen szép is volt ez. Hét esztendő, ami egy szempillantás alatt repült el. Annyi kín, bánat és vicces pillanat, de az élet megy tovább. Erről beszél az író rövidke, személyes történeteiben. Erről a hét évről. Áldom a percet, amikor a pénztárhoz vittem. (moly)

ÚJRAOLVASÁSOK

Neil Gaiman: Coraline

Ahhoz képest, hogy milyen régóta ismerem és szeretem a történetet, ez volt az első újraolvasásom ennek a példánynak. Jó volt felfrissíteni az emlékeimet erről a rendhagyó, hátborzongató meséről, amit nem sokkal később L-lel meg is néztünk, és most már biztosan állíthatom, hogy ha csak kicsivel is, de a film élvezetesebb. Egyszerűen sokkal több részlet van benne, amitől elmélyülhet a kapcsolatunk a másik világ iránt. Persze a gyerekeknek lehetséges, ennyi információ is elég, de így felnőtt szemmel nekem hiányzott sok minden a könyvből, ami a filmben benne van. Ritka alkalmak egyike, de így van. (moly)

George Orwell: Állatfarm
( elérzékenyülés 1x1 )

Minden évben időt szakítok a kedvenc könyvemre, ami az első olyan igazi olvasós élményem volt. Fiatalon találkoztam vele először, a szüleim nem nagyon akarták, hogy foglalkozzak vele. Mivel a nővéremen keresztül ismertem meg, és ő csak látogatóba jött, úgy tűnt, nincs esély arra, hogy magamtól meglelhetem. És akkor életemben először kölcsönöztem a suli könyvtárából. Titokban olvastam, elrejtve a szüleim elől, és faltam a lapokat, habár mindenki azt mondta, nem fogom érteni, miről szól. Attól függetlenül, hogy már akkor is felfogtam a mondandót, minden alkalommal, amikor újrakezdem, találok benne valamit, amit korábban nem vettem észre. Egy csoda ez a könyv. (moly)

Josh Malerman: Madarak a dobozban
( elérzékenyülés 2.0 )

Olvasó embernek nem feltétlen születünk. És az sincs kőbe vésve, hogy ha a szüleink olvasnak, akkor mi is fogunk. Velem is így volt ez, amíg gimnáziumba nem mentem. Egy napon a volt osztályfőnököm, egyben magyar tanárom könyvajánlós posztot írt a fb-csoportunkba, és azok közül a címek közül mazsoláztam ki azt, ami engem érdekelt. Így lettem én olvasó ember. Addig nem jelentett ez a tevékenység számomra különösebb élvezetet. Viszont, ha van egy jó könyv, ami megfog, ami számodra jelentéssel bír, ami izgalomban tart és/vagy elgondolkodtat, akkor a kapuk kinyílnak. Azonban ahhoz a könyvhöz el is kell jutnod, és ezért kell egyeseknek mutatnia az utat, ahogy anno az osztályfőnököm tette. Ezt az útmutatást szeretném most én is nyújtani az én drága páromnak, L-nek, még akkor is, ha egyenlőre úgy tűnik, ez nem az ő hobbija. 
A "Madarak a dobozban"-nal kezdtük, amit korábban nagyon szerettem, bár kedvencemnek nem mondtam volna sosem. Ha csak magát az olvasmányt nézném, azt mondanám, kissé lejjebb értékelném most, mint anno. Az író tőmondatai, amit a "Ház a tó mélyén"-ben is alkalmaz nagyon szembetűnőek. Ugyanakkor a sztorit még mindig izgalmasnak és kreatívnak tartom. De persze nem csak ez számít. A közös élmény, hogy fejezetenként beszélünk a történetről, hogy mit gondolunk róla, hogy néha elviccelem a felolvasást és ezzel mosolyt csalok az arcára, ezek azok, amik miatt ez a könyv most igazán sokat jelentett nekem. Alig várom a következő ilyet. (moly)

✦✦✦

És íme hát, 12 könyv, 12 hónap, történetek, amik felölelik az évemet. A fenti linkekre kattintva további könyves élményeimet, terveimet találhatjátok a 2020-as évből. Remélem, hogy vannak még itt páran, akik olvasnak, annak ellenére, hogy hihetetlenül ritkán adok életjelet magamról. Ha igen, köszönöm, hogy itt voltál most, és ebben az évben is, találkozzunk 2021-ben szintén! ❤

Amber

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése